Komolyan félteni kezdtem ezt a mi Viktorunkat. Hová lesz így a tekintély, ha gyakorlatilag körbenyalja az összes ázsiai segget? Mert még Putyin ugye egy dolog, Azer már megszokott, de Irán és Kína egy egészen új keleti nyitás perspektíva.
Iránnak négyen gratuláltak a világból a 79'-es forradalomhoz: a tadzsik, az azeri és a kirgiz basi, meg mi. Mondjuk mi egyedül többen, mint emezek összesen, hisz Orbán-Áder külön üzenetekben, Kövér levélben, Martonyi szóban. Hiába no, nekünk ennyivel szorgalmasabban kell nyalni gratulálni egy iszlámista forradalomhoz, aminek következtében tízezerszámra végeztek ki katonai vezetőket, a polgári adminisztráció dolgozóit, ellenzékieket, akiket rövid és titkos perekben a védekezés lehetősége nélkül ítéltek el. Nyilván gratulálni kell az Iszlám Forradalmi Gárda és a Hezbollah létrejöttéhez is, aki még a kilencvenes években is az egykori iráni vezetőkre vadásztak Európában, és végezték ki őket gondos aprólékossággal. Ilyenkor azért azt érzem, mintha Viktorban maradt volna hiányérzet, hogy a fideszfundamentalisták puhasága nem teremtett számára is kielégítő forradalmat, és be kellett érnie ezzel a fülkeizével. Na mindegy.
Nyilván nem véletlen, hogy Szocsiban is a mostanában leginkább kívánatosnak tartott személyek árnyékában szoronganak vezetőink, igaz elég gyomorbajos ábrázattal:
Ha nincs meg segítek: a karvalyorr Mr Aliyev, mellette a duckface Mrs. Aliyev.
A nyelvcsapás edzés nem volt hiábavaló, Kínába érve kamatoztathatta igazán a rutint. Megnyugtatott mindenkit: politikailag éppen olyan stabilak vagyunk, mint a kommunista diktatúra, 2 millió rezsirambó vár tollal a kezében bevetésre április hatodikán. Aki nem tudta az most tudja meg, mi vagyunk az EU növekedési motorja, aki velünk bizniszel az az EU 500 milliós népességével is bizniszel, bibi. Hogy mivel tessék nálunk kopogtatni? Például hulladékfeldolgoztással és energiaiparral.
Mi? Mivan?
Hogy ezeket éppen államosítjuk a rezsiwarsban és nonprofittá tervezzük tenni, ezek meg kínaiak és nem hülyék? Lárifári. Az unióról is aszonta, abbahagyták a keleti régió infrastrukturális fejlesztését, pedig annyi lóvét adnak (97%), hogy a magyar önrész hozzá Lévai Anikó asszony konyhapénzéből is kijön. Na, most képzeljük el együtt a Kínai Nemzetközi Kereskedelemfejlesztési Tanács jelenlévő tagjainak arcát, mikor rájönnek:
1: Orbán habozás nélkül szarja arcon a szövetségeseit.
2: Azt hiszi a távol kelet annyira messze van, hogy oda nem jutnak el a hírek,
3: és ha el is jutnak akkor a kis kínai annyira hülye és hiszékeny, mint egy átlag hazai orbánhitű.
De, hogy kedves is legyen ne csak nagyvonalú emlékeztetett: mink' vagyunk az ázsiai európaiak, akiket szokás kigúnyolni a származásuk miatt, ami amúgy kurva kapós lett és fel is értékelődött, de még nem eléggé. Úgyhogy ezért a motollanyelv, hozzátok a Csájna Bankot meg a sok pézt', léccilécci!
ÁPDÉT: Brunei döntetlenre mentette a világ vs magyarok gratuláció létszámmeccset.