Te, ostoba, ott fent a pulpituson!
Igen, te, aki annyi tiszteletet sem érdemel, hogy a titulusán szólítsák. A tiszteletet ugyanis kiérdemelni szokás, neked meg ez nem sikerült.
Olvasom az tegnapi agymenésed összefoglalóját és csak kapkodom a fejem. Tudod a hadoválás arról, hogy vágtak ki a németek legutóbb hidegen hagy. Egy unott ásítással elintézem a kötelezően felmondott habonyárpi leckét a rezsicsökkentés vs alaptörvény módosítás mesedélutánról, hisz közjogi méltóság helyett te is csak egy ócska káder vagy akit ezért tartanak. De mikor veszed magadnak a bátorságot és kedvesen lekomcsizol, akkor elindul fejembe a vér, aranyapám, és nem hadakozok a kísértéssel, hogy a helyedre tegyelek.
Érdekes kijelentés ez. Azt kitalálhattad, hogy vagy olyan korú gyerekem akikről beszéltél, de az sem titok, hogy részt vett diáktüntetésen a Nagy Tandíj És Röghöz Kötés Háború idején. Ettől szerinted én olyan kommunista vezető voltam, aki ellen te, a kibaszott hős tüntetni méltóztattál.
Aha.
Az első probléma annyi, hogy te tizenhárom évvel hamarabb találtál megszületni, mint én. Mondd csak jópofa fiú, a Fidesznek már a kezdeteknél is hajlandósága volt a diákok ellen tüntetni? Mert én, a renitens gyerekem apja még iskolás voltam akkor, és nem kommunista vezető.
A kettes számú probléma, hogy az én családom nem rendelkezik tanácsköztársaságig visszamenő szocdem pedigrével, mint a tiéd, ahogy voltál kedves elbüszkélkedni vele az Indexnek adott interjúban. Az én nagybátyám nem jaszkarizhat sehol - "Laci édesapja, két lánytestvérem és magam is párttagok voltunk" - a családi pedigrével, mert nekünk ilyen nem jutott. Tudom, hogy így nem vagyok elég nerkompatibilis, de mit tehetnék, ha én a "Szocialista Hazáért Érdemrend" bűvölete helyett csak a demokrácia és szólásszabadság igényét hoztam otthonról?
Ha egymás mellé teszem kettőnk életrajzát akkor is szembe ötlenek a különbségek.
86'-ban 14 évesen, elsős középiskolásként megtagadtam a belépést a KISZ-be. Pedig kurvára akarták, mert iskolarádiót nem vezethetett rendszeren kívüli szakadár egyén, ezért először kapacitáltak, később kicsit ráhatással igyekeztek befolyásolni minden eredmény nélkül.
Hol voltál és mit csináltál te ekkor? Az MSZMP KB Társadalompolitikai Intézet munkatársa voltál, mert elbírta az az érzékeny gyomrod. Tudjuk, ne is mondd, fiatal voltál és kellett a pénz, blabla, hogyne.
88'-ban végre magánkiadásban megjelenhetett az első Ricse nagylemez, mi közelharcot vívtunk az iskolai cenzúrával, hogy lejátszható-e iskolarádióban olyan szám ami azt mondja, "Térden állva csak térden állhat a szó."
Hol voltál és mit csináltál te ekkor? A Népfrontos Stumpf bábáskodása mellett megalapítottátok a Demokratikus Szocialista Ifjúsági Szövetséget - illetve mit is beszélek, hiszt ezt a nevet végül elvetettétek, szóval a Fideszt. Majd néhány hónappal később szintén Stumpf bábáskodásával és Pozsgay jóváhagyásával, a kongresszusotok kétharmados - micsoda véletlen - támogatásával beléptetek a KISZ utódszervezetének tekinthető MISZOT-ba, aminek te magad alelnöke lettél Gyurcsány Ferenccel együtt. Ekkor még - az átkosban, ugye - törekvésetek volt a hatalom megosztása, ami mára hogy megváltozott.
De ebben az időszakban álltál az "idegentőke szolgálatában" is, a Soros Alapítvány és a pénze akkoriban még nem volt büdös, te sem voltál finnyás, eszedbe sem jutott fikázni ahogy most teszed, mikor nem titeket pénzelnek és nektek osztanak tanácsot, hanem az ellenetek tüntető diákoknak. Tudjuk, ne is mondd, fiatal voltál és kellett a pénz, blabla, hogyne. Ha Soros akkor tudja mi lesz belőled meg a főnöködből, akkor egy petákot nem fordít rátok, de nem volt látnok a jóember.
Azóta eltelt huszonegynéhány év. Én felnőttem, megszülettek a gyerekeim, soha semmilyen politikai szervezetnek nem voltam és nem leszek tagja, azt hittem kilencvenben rendszert váltottunk és mekkorát tévedtem. Te voltál az SZDSZ-szel közös rohattliberális jelölt még csikó korodban, térdre imádkoztattad a csuhásokat a Nagy Megtérés előtt, dobtál egy köteles beszédet, és amíg én a versenyszférában GDP-t termelve nyomom az ipart máig, te böcsülettel megmásztad a szamárlétrát, egy másodperc termelő munkát nem végezve váltál az ország legdemagógabb közjogi kulijává. A pártodnak kétharmados többségével esze ágában nincs nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat, sőt, egy besúgót neveztek ki és hagytok ámokot futni az MTVA élén. Eszetekben sincs elvenni mondjuk Stumpf Pisti apósától, az egykori belügyminiszter és besúgójelentés haszonélvező Horváth Istvántól a komcsi nyugdíjat, csak a pofátok óriási.
Te, meg a pártod azzal a Pozsgay Imrével ünneplitek október huszonharmadikát, aki 1957-ben a Petőfi népében „Tépett szájú, hasított körmű sok kis senkinek” nevezte a forradalmárokat, árulónak és revizionistának Nagy Imrét. Ezzel az emberrel írattatok magatoknak alaptörvény, aminek negyedik módosításával elértétek, hogy az ellensúlyok kiiktatásával ugyanúgy ne gátoljon titeket semmi az ég egy világon, ahogy Kádárt se gátolta. A hatalommegosztás elve elavult, kifakult gondolat lett, az csak addig volt érdekes amíg Jani bátyátok alatt nem jutott belőle egy morzsa se.
És te kommunistázol le engem, töki? Tényleg?
Pedig belőlem csak a gyerekéért bármikor és bárkivel szemben kiálló szülő vált, meg választópolgár. Nem ülnek az ölemben a múlt kommunista bölényei úgy, ahogy a tiédben, cserébe szó nélkül hajlandó vagyok összedobni bármilyen kirótt büntetést amivel a "gyerekeinket" sújtjátok. Mert: “Azt a precedenst nem szabad megengedni senkinek, hogy úgy érezze, büntetlenül megsértheti a törvényt” - és tényleg nem lehet. Jól is néznénk ki, ha holmi diákok megengedhetnék maguknak a büntetés nélküli jogsértést, ami kizárólag ÉdesViktornak privilégiuma mondjuk kordonbontáskor, az AB döntéseinek felülírásánál, és aminek fennhatósága természetesen kiterjed a propaganda videójának szereplőire is.
Jó, ha időben megtanulják: elül ülnek a világos kékek a ner buszán, ők, a sötétkékek meg kussolhatnak hátul.
Éppen ezért nem kérem, hogy a jogsértő pártól kérjétek el azt a fejenként húszezret ami az autópályán övhasználat elmulasztásáért jár, de legalább hirdessétek már ki, hogy a rendkívüli helyzetre való tekintettel amnesztiát kapnak. Hadd ne kelljen a holnap hajnalt is azzal kezdeni, hogy ezúttal a seggszáj miatt küldelek el a picsába.
Köszelőre, oszt'jónapot!
Az utolsó 100 komment: