Ha nem ülnénk nyakig a recesszióban engem szórakoztatna, mikor a sültbolondok összeülnek és a fejükben lévő zagyvaságot kivetítve verbálisan maszturbálnak a nemlétező sikereik fölött. Éppen csak annyi a bibi, hogy 307 forint egy euró, ütnek minket minden oldalról, és már a leghűségesebb mamelukok sem mernek olyan hevesen bólogatni a Vezért önpolírozására, hogy a lelkesedés lendületétől asztalszélét lefejelve aléljanak el a sikertől.
ÉdesViktor álmot látott megint, olyan álmot, amit rajta kívül senki a világon. Növekedés lesz akárki meglássa, majd a pénzpiaci és világgazdasági elemzők is úgy fognak működni, mint a bíróságok itthon: egy legyintéssel lelárifárizzuk őket és alaptörvénybe foglaljuk, hogy nálunk bármilyen metódussal számolt eredményt gazdasági növekedésnek hívnak, oszt'punktum. Hiába súgta oda neki Parragh László, hogy kisgazdám, azért mert te azt teccel mondani még nem lesz növekedés baszki, három éve ígéred, pszt(!) az vezényszóra nem megy, de Viktor fittyet hányva mindenre csak vigyorgott, mint aki kéjgáz limuzinban utazott odáig.
A mondatait egyesével ízekre lehetne szedni, de lássuk be tökunalmas meg felesleges is. Van itt azonban két dolog amit érdemes kicsomagolni az orbánkampány nyelvjárásból és lefordítani magyarra.
1: "Matolcsy miniszter urat ellenfeleink azzal szokták gyepálni, hogy egy fantaszta. Nem véletlenül hiszen ő elsősorban gazdasági modellekben gondolkodik. 2010-ben új modellt kellett teremteni, kisebb reformokkal nem lehetett előrébb jutni, teljes átszervezésre volt szükség (...) Most már megnyugtató "pólusú" gazdasági minisztert is fel lehetett kérni. Varga Mihályt hallgatva én is, mondhatni, megnyugodtam"- mondta Orbán, aki szerint ugyanakkor most viszont már az új gazdasági modell boltját kell vinnünk."
Teccikéteni, hogy akkor a matolcsyzmust mint gazdasági modellt kivágtuk a kukába, és az "új modell boltját" kell vinni, ugye?
Apró szépséghiba, hogy az unortodoxiából egy vállrándítással kifarolni és ortodoxia irányába menetelni azért nem lehet. El teccentünk ezt kúrni, ugyanis. Ami egy ortodox szemléletű gazdaságban működhetne - forintleértékelésen keresztül történő gazdaságélénkítés - az 3 év unortodoxia és 1 év recesszió után már sajnos nem fog menni, és a nagyon vágyott gazdagi növekedésre sem lesz hatással. Akkor sem, ha viccesfiú gyakorlatilag utasította a dehogy-kézivezérelt Kusza Szemet a további alapkamat csökkentésre.
2: Parragh László a pénzügyi szektor egy része fölött elvesztett irányításról, Varga a múlt héten a bankrendszerünk normális működésének helyreállításáról beszélt, Viktor meg arról, hogy a bankrendszer minimum 50%-nak magyar kézben kéne lennie. Lassan annyi pénzünk nincs, hogy gyalog hazamenjünk Levédiába, de álmok azok továbbra is vannak. Sebaj, ha a CIB anyabankjának nagyfőnökét , az OTP egy nap alatt 26 milliárdot bukó részvényeseit nézzük akkor lesz hely a magyar bankrendszerben hamarosan, nem kell könyöklő harcot vívni a kiterjesztett takarékszövetkezeteknek a fiókhelyekért. Lehet álmodozni, hogy a vállalkozói hitelek kamatterhei csökkenjenek, csak majd egyszer áruljátok már el a Nagy Megfejtést, pénz honnan a francból lesz mindehhez.
Mert "Nem vagyunk kommunisták, nem irigyeljük mások pénzét." - legfeljebb azokét, akik még mindig képesek finanszírozni a gazdaság egyre ritkuló hazai tőkés beruházásait, és learatják a babérokat helyettünk. Ráadásul annyira nem vagyunk kommunisták, hogy "a kommunista rendszer szakmunkásképzési rendszeréből" csinálunk becsületbeli ügyet. Végül is miből másból?
Az utolsó 100 komment: