ÉdesViktor nem fukarkodott a szülinapi ajándékokkal idén. Országunk kapott új NMHH elnököt Áder János lelkes bólogatásával, kapott sajtóidolt Borókai Cenzor Gábor személyében, kapott egy milliárdokkal vastagon kitömött Legkedvesebb Várost jégcsarnok és stadion ígérettel, és kap egy régi-új vasművet, mer'hát a vas és acél országa vagyunk, ha belegebedünk, akkor is.
Tegnap délelőtt még volt egy kis bizonytalan téblábolás a Sztálin Vasmű újraélesztése Dunaferr visszaállamosítása kapcsán, de ez délutánra szerencsésen elmúlt.
Aúaúaúaúaúaúaúaaúaú! - sikkantotta Viktor a választásig el nem készülő fehérvári új stadion terve fölött, és ugyanezt mondtuk mi, Acélváros szülöttei a vasmű államosítás tervét hallva. Ha valakik, akkor mi borsodiak tudjuk mekkora szívás felébredni az iparos acélálomból. Az egykori Lenin Kohászati Művek és az Ózdi Kohászat összeomlását volt alkalmunk testközelből végignézni a maguk gusztustalanságával, szerencsétlenkedéseivel, lopásaival, széthordásukkal együtt.
De a vasgyártás nem lesz rentábilis se attól, hogy óriási szívás a leépítés a városnak, se attól, ha innentől nem a tulajdonosnak, hanem az államnak termel évente 25-30 milliárd veszteséget a vasmű, nyilván közpénzből.
Nem hiszem, hogy ennyire nem tanultak ezek semmit Kádár erőltetett iparosításának összeomlásából. Lesz 1500 munkanélküli? Nem a gazdasági környezetet igyekszünk ettől sokkal stabilabbá tenni, a környéken új munkahelyeket létesítő támogatásokat, pályázatokat, beruházásokat felhajtani, lófaszt. Megvesszük a piaci körülmények között veszteséges vasművet és ott lesz az ország Első Közmunkás Ipari Parkja. Juppi, minden meg van oldva, a dunaújvárosiak éljenezhetik Viktor atyuskát a tűzijáték alatt könnyfátyolos tekintettel meredve a tévére, Csocsó bácsi képzeletbeli unokái pedig nem a május elsejét, hanem a kihelyezett kormányüléssel terhelt augusztus huszadikát szervezhetik jövőre.
