Csudálatos kis világ alakul itt Egyszervoltföldén. Négy kemény, megfeszített munkával teli év után a - még - kötelező beszámolókból kirajzolódik maga a rendszer: oligarchák, strómanok és besúgók rendszere.
A képlet végül is nem bonyolult.
- Vannak a közpénzcivilek, akik néhány tízmilliócskáért cserébe lebonyolítanak lejárató plakátkampánytól a lelki munkásőrök összegyűjtésééig bármit.
- Vannak az oligarchák, akik pl médiacégeik mögül rendelnek reklámhelyet más médiáknál a Párt számára, nyilván jófejségből, ingyen.
- És vannak a ma munkásőrei - máris ötszázan - akik megfigyelnek és szaladnak jelenteni, ha valaki valami rondát ír ezekről vagy a rendszerről magáról.
Utóbbiak mosolyfakasztó teremtményei a jóistennek. Legalábbis az én mosolyom fakad ha arra gondolok, ezek reggel vérnyomás emelőnek azzal kezdik a napot, hogy lacibácsikérem, a blogszféra má'megin a sztereknök nertársat bánccsa(!!!) , ebédig hozzávarrják a napisajtó mindenféléjét, este pedig az RTL híradó megtekintése után üzembiztosan kapnak agyérgörcsöt.
Liszkai Gábor oligarcha úrnak látszólag valamivel nehezebb most az élete. A kampányban még a Hír TV -vel vásárolt reklámhelyeket a Pártnak, a fényességes győzelem után meg jött a köszibazmeg - ajándék a reklámadó formájában. Erőteljes arcon landolásnak látszik a dolog, de valami azért azt súgja, hogy ahogy a tévékettőnek sikerült visszabillenteni a kifizetési mérleg nyelvét, ez majdcsak menni fog a milliárdokat termő kormányközeli médiabirodalomban is. Ahogy az mno.hu címlapját elnézzük az sem látszik valószínűnek, hogy az Első Nemzeti Besúgóosztag tagjainak hosszasan kell majd naponta sorolni, milyen gaztetteket követtek el a munkatársak.
Érdekes dolog lesz ez a strómankérdés is. Egyrészt ugye itt vannak a végül kétharmadot elősegítő bizniszpártok a maguk pofátlan kampányfinanszírozás jelentéseikkel, másrészt meg a Fidesz a ténnyel, miszerint az ő köztéri plakátkampányuk nagy részét a CÖF intézte, az online felületeket meg a Hír Tv bérelte. A közpénzherdát látva kialakult hörgésben a Párt Gulyás nertárs szájával azt mondta, lesz majd kezdeményezve Számvevőszéki vizsgálat. Innentől meg azt lesz érdekes figyelni, hogy a nemrég - "a korrupció elleni küzdelem, a közigazgatás integritásának megerősítése közös ügye a kormánynak, a köztisztviselői karnak és az Állami Számvevőszéknek." - kijelentést tevő Domonkos László ÁSZ elnök hogy fogja megoldani, hogy ne legyen muszáj észrevenni a Párt által használt strómanokat a vizsgálat során.
Micsoda pech, hogy a "faszhelikopter miatt vót" kifogást Bayer már ellőtte.
Az utolsó 100 komment: