Megjöttem. Egy hét tenger bámulás és nagyobb mennyiségű tengeri herkentyű elfogyasztása után azon morfondíroztam indulás előtt, vajon mire érünk haza? Változott/változhatott itt bármi egyetlen hét alatt?
Aztán ahogy közeledtünk a határhoz egyre biztosabb lett, hogy semmi. A családom remekül szórakozott azon, hogy ha igazán stílusos akarnék lenni akkor hagynám a határátkelős belépést a hanyatló nyugat ópiumának, és rápróbálnék a határzárra. Egyrészt az átmászási kiskáté már kint van a neten, másrészt a heti napfürdőzés okozta bőrszínnel és a meghagyott borostával simán eladhatom magam afgán menekültnek ha gond lenne. A leküzdött száz kilométerek után nem éreztem magamban ennyi vállalkozó kedvet, így a határ előtti utolsó fizetőkapunál sorakozás közben furakodó, majd természetesen keresztben elakadó Audi kombiból kiordító - hová sietsz, geci?! - honfitársam megnyilvánulásából tudtam, mindjárt hazaérek.
Itthon aztán megnyugodtam, a országom nem fordult ki önmagából. Viktor továbbra is ráúszik bárki sportsikerére és a magáé helyett abban fürdőzik ha alkalma nyílik. 
SzörnyetegLajos továbbra is szopóágon, a kiszorítós testvérháborújuk lassan de biztosan az ország jelképévé válik. A politikusfeleségek éppen úgy nem élhetnek a bulvárlét nélkül, mint egy hete, és Dagilaci házmesterúr sem lett okosabb egy kicsit. Változatlan maradt a haverlét-állandó, pályázatot csak az nyer akinek legalább egy Szijjártó vagy rogántonyó a haverja. Vagy valamelyik újsimicska, mint Mészáros Lőrinc.
Mert szerencsére megvan ki építhet Viktornak úttörővasutat a kertje végébe: természetesen Lőrinc és a Swietelsky.
Az a Swietelsky, ami eddig Lajossal kéz a kézben építette a kontinens egyik legdrágább vasútvonalát, amelyik a horvátoknál a magyarországi költségek egytizedéért is tudta ugyanazt. Jó, nyilván nagyon nem mindegy, hogy Viktor nagyapus majd milyen körülmények között kisvonatozhat az unokákkal, meg az sem, hogy néz majd ki a terepasztal amit Felcsútból épít. Csináltatná tán' féláron, mint kétfarkú az ellenkampány plakátot? Elócsítani egy ekkora volumenű gyerekkori álmot?
Ócsítani amúgy is a tanárok ruhatárát fogjuk ezentúl.
Térd alatt érő szürke zsákruha, max 4 centis sarokkal bíró mamusz, szigorúra fonott konty és hoffmannrózsa keménységű tekintet: valami ilyesmit szeretne Viktorunk a tanároknak. Színességnek, egyéniségnek, léha cédaságnak az iskolában nincs helye. Ja, és ha a tanár úgy érzi éppen rászokna mondjuk a dohányzásra, vagy a sok sületlenséggel okozott feszültséget egy kis borozással oldaná munka után, akkor haladéktalanul jelentkezik a - gondolom kijelölt - pszichológusnál. Kialakuló szenvedélybetegséget ugyanis még annyira sem viszünk iskolába, mint picsanadrágot.
Ha mindez nem lenne elég, akkor megnyugtatnak a további hírek: az idősek vámszedői változatlanul élnek és virulnak. Kell ennél több, hogy itthon érezzem magam?
