Egyelőre nem merik népszavazásra adni a vasárnapi nyitva tartást, így semjénzsolt édesanyja sem tud felhagyni az akut csuklásrohamokkal. Időről időre megjelenik a statisztika, éppen hol tart a kereskedelemből elbocsátottakat számláló mutató, ami most 2600-at mutat. A beharangozott tízezerhez képest nem is olyan sok, mondják néhányan, szerintem meg ez az út eleje és nem a vége.
Van szerencsém(?) ismerni a vasárnapi zárva tartással rongált kereskedők helyzetről alkotott véleményét, a kezelésére hozott lépéseiket, és bátran kijelentem, lesz ez az elbocsátás szám ettől lényegesen magasabb. Sokan vannak ugyanis, akik a hétköznapi nyitva tartási idő kitolásával igyekeztek megoldani a vasárnapi forgalom elvesztését. A probléma annyi, hogy az egy órával korábbi nyitás és zárás nem váltotta be a reményeket, a kedves vásárlóközönség az eddig megszokott időintervallumban keresi fel a boltokat. A dolgozó túlórázik - 70 ezer órával többet, mint egy éve - a munkaadója meg látja, hogy ezzel többletbevétele nem képződik, mert a kedveslakosság se reggel, se éjjel nem tervezi megvásárolni az akciós szandacipőt. A vásárlási szokások átalakulása csak abban mérhető, hogy a csütörtök lett a húzónap a szombat helyett, és amikor egy vidéki pláza parkolójában szombat kora délután ekkora a tolongás:
...akkor nem kell nagyon találgatni, lesznek-e újabb elbocsátások. A nyári próbahónapok után az kereskedő beirkálja a számokat a bevétel - kiadás rovatba, majd meghúzza a nadrágszíjat ott, ahol tudja. A rövidebb nyitva tartás kevesebb munkaórát jelent, amihez kevesebb alkalmazott is elég, ez talán még semjénzsoltnak is nyilvánvaló. Mármint akkor, ha a baromfivadászatért lobbizás közben van ideje a kereskedelmi dolgozók nyűgjeire figyelni. Mert a gyöngytyúkra lődözés problematikája lehet előrébb való, mint munkahelyek ezrei.
