A feltételes reflex az élet folyamán kialakult reflex, ami akkor jön létre, ha egy adott feltétlen reflexet kiváltó ingerrel azonos időben az idegi központot egy másik inger is éri, ami a feltétlen reflex szempontjából közömbös. Ilyenje mindenkinek van, legfeljebb nem annyira vicces vagy gyomorkavaró, mint amik Kedves Vezetőnkben kialakultak.
Mire gondolok? Mutatom: nézzük meg figyelmesen ezt a videót, és lássuk hogyan reagálnak a Fenséges Praclik ezekben a kedves pillanatokban.
Hogy a magvető mozdulatok Havasi Berci sürgölődésének vagy a "hadd lássák" sajtó érdeklődésének szólnak csak találgatni tudjuk, de tulajdonképpen mindegy is, foglalkozzunk inkább Viktorunk másik feltételes reflexével, a haverok nyígásának hatására megnyilvánuló legújabb lex kiskapuval.
"Az erről beszélő fideszes forrás nem is tagadta, hogy ezzel akarnak újabb menekülési útvonalat biztosítani a kisebb parlament miatt az országos politikából kiszoruló képviselők számára." - írja a HVG, nekünk meg csodálkozni nem nagyon van min a lex Borkai, lex Járai, lex Vida Ildikó, lex Szapáry, lex Stumpf, lex Domonkos, lex Töröcskei, lex Polt, lex Szász Károly után. A módszer sem új, láttunk már salátatörvénybe eldugott, szövegkörnyezet idegen sunnyogó tőmondatot is eleget. Figyelni legfeljebb azért érdemes, mert kevés a szék és sok a komisszár. A Független Rendészeti Panasztestületben is csak 4 helyet tudtak ezzel szabadon foglalhatóvá tenni, úgyhogy ez nem a végállomása, hanem a kezdete a kormányzat feleslegessé vált szavazórobotjai székfoglalásának.
Hogy a derék jómunkásemberek a karcsúsítás után a versenyszférában is elhelyezkedhetnének föl sem merül. A termelő munka amúgy is póriasan izzadságszagú, ad absurdum teljesítményarányos, de amíg Viktorban él a reflex addig él a remény is, hogy ez a kellemetlenség elkerülhető és a megoldás pártvonalon megérkezik, csak ki kell várni türelemmel.
Hogy ez - bár jogszerűvé teszik - nem etikus és meglehetősen ízléstelen?
Tulajdonképpen mit várunk attól a párttól, aminek egyik arca - és nem mellesleg "ökle" - az ötvenes évek hangulatában kutyázza a helyi közpénzzel kitömött pártsajtóban az őt korrupciógyanúba keverő párttársát és alpolgármesterét, és ezt egy olyan szerző tollával teszi, akinek feleségéből oktatási osztályvezetőt csinált? Mit várunk magától a Kedves Vezetőtől? Hogy hipp-hopp kigyógyul az életútján fölszedett reflexeiből, selejtezést rendez és tényleg rendet csinál?
