Kicsit több, mint egy héttel az Iszonyatos Összeesküvés leleplezése után sikerült a kormánypárt úgynevezett kommunikációs csapatának is felébredni, hogy itt volna egy újabb remek alkalom a befosásra. Kocsis Máté a felfedezés után nyomban kidörgölte a csipamorzsát a szemzugából és haladéktalanul rettegni kezdett: ÉdesJézus most segíjjél, ezek itt aztán utálkozni fognak, és ami ettől is sokkal borzasztóbb, csődbe juttatják a kormányhű médiákat ilyen bojkottizével. Úgyhogy ő mostan' haladéktalan magyarázkodást vár el, sőt, ha lehet mindjárt garanciát, szerkesztőségi szűzet túsznak, hogy mittom a Nők lapja nem fogja követni az indiai kampánymodellt, és nem esik meg például vele semmi címlapos csúnyaság.
Érdekes röhögni való baromság ez magában is, de még érdekesebb az egész a médiapiaci szereplők reakcióival együtt. Mer'hogy komolyan teccetek ám venni Kocsist, a frissen megjelent Heti Nyálas rettegés elméletével együtt. Írt neki/róla publit Tóta, írt Szily, ami önmagában jó dolog, mert említett urak írásait bírom, éppen csak jellemzően megmutatja ez a dolog, hogy hol tartunk ezzel a demokrácia izével, a vélemény és sajtószabadsággal.
Egy normálisan működő demokráciában a Kocsis féle fontoskodásra egy darab egyszerű mondatban, körbemagyarázás nélkül elmondható a válasz: húzzapicsába okoskodni, kistáska!
Az csak egy ilyen félázsiai izében fordulhat elő, hogy Kocsist komolyan veszik mert ő meg komolyan gondolja, hogy a sajtó beszámoló köteles a tartalom előállításról és pláne a pártszimpátiáról. Akkor is, ha nincs mögötte a Sanoma-Simicska szándék, és akkor is, ha ottvan. A médiatörvény egykori bírálói meg most egymást böködik könyökkel, hogy: Ni! Mégis csak jól láttuk a Gumicsizmás Belzebúbot osonni a sorok között.
