Picsába. Jön a világvége. Most. Pont most, hogy a franc essen bele. Mikor legyőztük a balliberális hadakat és úgy toporgunk a kánaán kapuja előtt, mint nemzeti nadrágból kibuggyanó, zakót szétfeszítő hájhurka a nyírlugosi focipályára vezető fahídon. Hol vagy ilyenkor ÉdesJézus, hogy a majákat a naptárjukkal együtt elzavard a vérbe? De, ha már nem jöttél időben legalább ezt a világvége izét sürgethetted volna egy kicsit. Nem kellett azt nekünk tudni, hogy Fénylő Csillagunkat ugyanaz az unortodox szakember korrepetálja matekból, mint féleszű kedvencét.
Megelégedtünk volna a tudattal, hogy a világvégéig sikerült újraépíteni a szocializmust, a tervgazdaságot, 62-re emelni az adók számát, és lemondtunk volna a nyírlugosi pálya közepén fejben összeadni próbáló Kedves Vezető pocakos látványáról.
Mert, ha már iskolaállamosítás és felsőoktatási forráskivonás van, akkor legalább műfüves focipálya legyen elég. Végül is az is lehet egyfajta oktatási koncepció, ha labdakergető szakmunkásokat képzünk gazdaságtudományi doktorok helyett. És mi lehetne jobb helyszín a számmisztikába elmerülni, mint a műfüves pálya kellős közepe, mikor tudjuk, hogy a fagyott műfű és a labda látványa hat serkentőleg cáratyuskánk szürkeállományára. Össze is adta mindjárt, hogyaszongya: agyin plusz agyin egyenlő dvá, és Nyíregyházán hamar be is jelentette: arra jött rá, hogy ő tulajdonképpen kéccer törölte el a tandíjat.
Na, most vagy tényleg ennyire nem megy a matek, vagy egyszerűen csak szerény a szentem, és valóban nem akar minden erényével hivalkodni a köznép előtt. Mer'ugye Bokros után az egy, a Gyurcsány féle be sem vezetett és lenépszavazott az kettő, és a Fidelitas színház keretében előadott kismiújság meg három. Legalábbis ha hiszünk a Pokorni Zoltán nevű fideszes oktatáspolitikusnak, aki szerint itt a tandíj vezetődik/dött be éppen, és ugye miért is ne hinnénk. De könnyen meglehet az is, hogy az ember aki még soha nem hazudott, most egy kicsit mégis, belegabalyodott a tandíjtörlés matekba, mint leghülyébb kormánytag a seggpöttyelemzésbe, és nem merte bevállalni azt a büszke hármat, mert mit lehet tudni. Még a végén képes valamelyik ostoba a híradóban lebuktatni ezzel a szép kerek mondattal:
"A magasabb minőségi ponthatárokat, amelyekkel be lehet kerülni az államilag finanszírozott helyekre, egyelőre nem hirdetik ki, azok csak az intézmények kapacitásától függően, a felvételi eljárás során alakulnak ki."
Meg ugye a 16 nemingyenes szakra mégsem egyértelmű mit is kéne kamuzni. Lehet ezt eltörölt tandíjnak nevezni, vagy nem? Vagy nagyon lehet, és legfeljebb kicsit nem? Lássuk be nem kell közönség előtt ilyeneken gyötrődni a kimerítő matekpélda után, hagyni kell a francba az egészet. Egy tandíj eltörlés már igazán nem oszt, nem szoroz a dicsőségtáblán. Aztán majd valamelyik áldozati bárány kimagyarázza, hogy Selmeczi utánpótlás kommunikációsokat nem képeztetünk magunknak ingyen, aki hülyeséget pislogás nélkül hazudni képes pirított szőke nő vázzá akarja képeztetni magát az tegye a saját pénzén. Ugyanígy járjanak el a jogászok és gazdaságtudományi diplomára vagy doktori címre vágyók is.Még csak az kéne, hogy a jövő generációi értsenek a gazdasághoz, bennük legyen az ország gazdasági felemelkedésének záloga! Piha! Akkor soha többé nem adhatna egyik műfüves akadémia sem alkotmánnyal focizó cselkirály miniszterelnököt az országnak!
Jó van ez így! Abcúg matek, vesszenek a gazdaságtudományok! Hiszen ahogy a félázsiai sztyeppe bölcsesség tartja: a lónak is négy lába van, de ki a tököm számolja mikor lassan azt is megesszük?