Rólad szólnak a hírek
Veled van tele a sajtó
Aki a pokolra kíván jutni annak
Balra a második ajtó
(via)
Kedves Barátaim, szeretett Nép!
Az van, hogy maga alá tepert és legyőzött egy bulvárkacsa, éppen csak meg nem tolyózott. Engem, a Nemzeti Együttműködés Rendszerének motollát, a törvénykezés hajtányának pedálját, Vitéz Kisdoktori Schmitt Pált. Hogy jutottunk idáig Barátaim? Hisz az elmúlt másfél évben együt sírtunk, együt nevetünk. Ti röhögtetek a hejje sírásomon, én meg zokogtam a tiszteletlenségeteket látva. Monttam is az asszonynak, látod Katikám, ami nem változott az elmúlt hatvan évben, az a mindenapi testedzés. Bár régebben lovaglóizomra gyúrtam a támadóterpeszhez, most meg rágóizomra a pofátlanságotoktól leeső állam fölszedegetéséhez, de a gyurás a lényeg. Máma meg már ott tartunk, hogy harapásom akár a pitbulé, a negyedik tárogatót veszem egy év alatt, mert mindég leharapom a fuvókáját a végirűl.
De haggyuk eszt a szeméjeskedést, térjünk a lényegre. Bisztosan hallottátok, hogy elvették kedvenc titulo, titolu, titilu, szóval azt a doktori izét. Most meg a lemondásomat várjátok álitólag egy ártatlan fülentésér? Hát a többi kvalitásom az smafu? Emlékeztetlek beneteket Drága Nép, hogy olimpiai aranyam van párbajtörből és szervilizmusból, meg ínhüvely gyuladásom a 360 törvény futószalagon aláirásától. Ez lenne a hála? Hogy rám kűdtök egy rohatt bulvárkacsát és elvétetítek a déert, amit már a családi díszpajzsba is belekalapált a fegyverkovács, akit Kerényi ajánlot?
Ha Kádár még élne, egy ilyenért fölemelné a krinolin árát ötven fillérrel, és a Londoni olimpiára sem menne ki senki, az hótziher! Most meg itten agódhatok hajnali fél nyócig, hogy mit fog mondani a Viktorka a rádióba, hogy onnét értesüljek én is, most akkor monnyakle vagy ne. Pedig aludnom kéne, mert rohatt egy hardéznájt éjszakája van. Mióta kitudódott, hogy az is elenem fordult, akit most léptettem elő abba a belterlyes MOBba, azóta máskép néznek rám az emberek. A koreai kövecségen pekingi kacsa volt az ebéd, montam he-he, tík is a Szíjártó szelemi magaslatáról szédültök lefele, mire a záróbulin a kacsatáncra kelet átbujni az atomsorompo alatt képletesen.
Hazafele meg egyesen elszabadult a hell, vagy az izé ni, infierno, hogy mongyák eszt magyarossan? - megvan - pokol. Mire Frankfurtba értünk már az is kiderült, hogy a maradék oldalakat se én írtam, hanem két másik forrásból ollóztam, úgyhogy elvették a neszeszerem kisollóstúl, az átszálásig bezártak egy fénymásoló nélküli irodába, és hugyozni is csak kacsába tuttam. Hívogatam Viktort hogy érdeklődjek mi a stájsz, de Selmeczi aszonta valami Merci gyárat államosít, vagy mi, és nem ér rá. Itthon meg olyan gyorsan eltüntettek Lisztferihegyről, mintha éngemet dugdosni kéne legaláb úgy, mint valami mafia főnököt. Pedig meg akartam kérdezni a reptéri szeméjzetet, hogy mit keres oszkópéter a vizerbe, hogy a Budisa Gyula megnyugodgyon végre.
Ithol drága Katikám engedet egy kád vizet, amíg fáradt tagjaimat áztatam a vízben felolvasta ennek a Tihamérnak vagy hogyhíjjáknak a levelét, mégaszongya csináltasak új szeméjit, mert a déeres már nem érvényes. Ezen úgy feldúltam magam lelkileg, hogy a kádban ázó sárga madarat kacsának néztem és hozá vágtam a fürdőszoba ajtóra ragasztott Fidesz pószterhez. Pedig csak a Csőrike volt. Ennyi szenvedés után meg tud keseredni az ember szájában a vacsorára felszolgált rozmaringos kacsamáj! Én biztos vagyok bene, hogy nem érdemlem eszt! Érdemtelenül támadtok Népem, oktalanul haragszotok! Talán utoljára írok most nektek, és tudjátok mennyire hiányozni fogok a sziporkáimmal, a szóvirágaimmal, az alázatommal, mert nálatok és a szolgálatotoknál csak az előmenetelem volt fontosabb az életben. Ha nem találkozunk többet emlékezetek: ha én tartottam osztályfőnöki órát, ott sosem volt felelés!
No pain, no gain, no pain, no gain, no pain, no gain, legyen már fél nyolc!
A viszontlátás reményében ölellek Benneteket, csókpuszi.
Kelt: utólsó álamfői álomásom alkalmából.
Vitéz Kisdoktori Skicc Pál.
