Tegnap lezárult a magánnyugdíj-pénztári átlépés-maradás ügye. Százezernyi pénztártag nyilatkozott velünk együtt úgy, hogy köszönik szépen, de inkább kiszerződnek a rendszerből. ( megjegyzem ma jött meg az egyenlegközlő a Csányi cégtől, éppen időben basszátok meg) Elvileg pártunk és kormányunk hátradőlhet, lehet picit úszkálni a gondtalanság eufóriájában, és ünnepelni a Nagy Pénzmentő Akció sikerét.
Mondom elvileg, mert az Unió ismét hajszálat pergetett a győzelmi köménymagos rántott levesbe betétnek. Ilyenek ezek, egy napot sem bírnak várni, hogy a magyar kormány legalább néhány óráig elhiggye mekkora tettet hajtott végre a nyugdíj megtakarítások kizsarolásával.
Olli Rehn, az Unió gazdasági és pénzügyi biztosa levélben fordult a magyar kormányhoz:

„Értesültünk arról, hogy Magyarország új lépések bejelentését tervezi a közeljövőben. Rehn uniós biztos ezért levelet írt Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternek, és indítványozta, hogy közölje vele azokat, amilyen hamar csak lehetséges. Erre azért is szükség lenne, mivel a bizottság olyan költségvetési fejleményekre lett figyelmes, amelyek lehetséges, hogy nem egyeznek meg az Ecofin ajánlásaival. Amennyiben a kormány nem tesz további lépéseket, akkor 2012-re ismét öt százalékra nőhet a hiány."

A diplomáciai udvariaskodásból kicsomagolva ez annyit tesz: Szent Jobb legyen kedves nyilatkozni, hogy miből tervezzük fenntartani magunkat jövőre úgy, hogy a hiánycél ne növekedjen megint. Mert a "költségvetési fejlemények"-ből ez nem világos. Hajaj, van baj megint, egy perc nyugta sincs az embernek, mindig csak ez a hosszútávú kiszámíthatóság és fenntarthatóság. Picsábamár, hogy nem értik: mi nem szaladunk ennyire előre, meg különben is, hol van még karácsony?

Az Index értesülései szerint beindult az ötletbörze, miből is kellene-lehetne finanszírozni magunkat. Valami furcsa és megmagyarázhatatlan véletlen folytán megint ott tartunk, hogy a bevételi oldal kozmetikázására több ötlet van, mint a kiadási faragására.

Bevételi oldalon fő tétel a bankadó, ami elvileg 2012 végéig volt tervezve, de akkor sem szűnik meg teljesen. Áldásos hatásait már megismertük, mikor a számlakivonatainkon megnéztük a megemelt pénzforgalmi díjainkat. Elmúlt már az áh, dehogy hárítják át a válságadót az energiacégek szólam kora is, helyettük maga az állam vert oda a gáz után az áramdíjnak is. Mellé visszahoznák a Bajnai kormány által megszüntetett tb-hozzájárulást, mert ezek szerint a ne az emberek fizessék meg korszak is szavatosságát vesztette, mint a parizer a hűtőben, ami nem azért zöld, mert mentolos. De, ha már zöldnél tartunk jönnek a zöld adók is: dugódíj, energiaadó, gépjárműadó emelés, termékdíj átalakítás, aminek jelentős része megint az autósok sarca lesz.

Ehhez képest a kiadási oldalon még megy a toporgás, hogy a nyugdíjkiadások-gyógyszerkassza-munkanélküli járulékok-tömegközlekedés szent négyes közül melyiket milyen formában próbálják meg egyáltalán átalakítani. Nem nehéz kitalálni, hogy bármihez nyúlnak, annak egy része is nálunk csapódik le akár megemelt gyógyszerárak, akár jegy és bérletárak formájában. Közben pedig ugyanazt a nagy, tohonya, vízfejű államigazgatást görgetjük magunk előtt, amit eddig. Strukturális reformkísérletünk egy sincs, az állam karcsúsítása, átalakítása, hatékonyabbá tétele és könnyebb finanszírozhatósága nem cél.

Végülis, adót kivetni és a bevételi oldalon játszani sokkal de sokkal kényelmesebb és egyszerűbb, mint a régóta szükséges átalakításokat elvégezni. A szent tehenet nem piszkáljuk, etetjük tovább ahogy elődeink tették. A kérdés mindössze annyi: akkor mivel vagyunk különben náluk?