...és megáldá a lepárlókat Isten, mondván: szaporodjatok és sokasodjatok! Töltsétek meg víz helyett pálinkával a szájakat, mert amiből lekvárt lehet főzni, abból pálinkát is!...

Ha most ébrednénk a házipálesz okozta éber kómából, és nem éltük volna meg ezt az évet furcsa világ fogadna:

- Az EU ugrál a mellünkön a médiatörvény miatt,
- gazdaságpolitikánk az eddig megspórolt és most elvett megtakarításokra épül,
- köztársasági elnöknek neveznek egy kiszolgált írógépet,
- érdemi döntéseket hozó Alkotmánybíróságunk nincs,
- Költségvetési Tanácsunk sincs,
- Pozsgay elvtárs forradalmi hevülettel írja az új alkotmányt.

Azt hiszem az időutazó kezéből kiesne a pálinkás üveg, szájában megkeseredne a bejglivég, és csak pislogna, mint egyszeri nyugdíjas az Orbán levélre: mijafasz, visszajöttek a vörösök?

Pedig egy ország várta Nemzeti Mózes eljövetelét, aki kivezeti a népet végre az elmúlt nyolc év okozta megpróbáltatásokból. Felsorakoztak mögé kétharmadnyian, várták, hogy megnyitja a Velencei tavat Sukorónál, őket pedig máris egy szebb világ várja a túloldalon. Ehhez képest most tüntetni járnak hetente, és fogják a fejüket: ez volna az a más, a bármi más, amit akartunk?

Pedig nem indult rosszul. A győzelem éjszakáján elmondott oligarchás beszéd, a na, ez aztán forradalom volt baszkikáim!- hangoztatása lelkesítően hatott legalább az igazhitűekre. Kaptunk mellé gesztuscsomagot, aminek elemeivel egyet lehetett érteni: kettős állampolgárság, országgyűlés megfelezése mind támogatható dolog. Csak az a fránya gazdasági csomag nem akart az istennek se elkészülni, bármilyen sokan vártuk is a Nagy Tervet, amivel végre igazi válságkezelés kezdődik. Akkor még azt hittem, 2010 legnagyobb csalódása bekövetkezett mikor szembesültem a ténnyel: az orbáni válságmegoldó gazdaságpolitika a hiánycél kitágítására alkudozásból áll. Orbán megkapta a kiérdemelt sallert Brüsszelben, és ez a tervnek nem nevezhető valami is ment a kukába.

Életképes országüzemeltetési teória helyett kaptunk gyorsan egy NENYIt. Mintha a kötelező függeszték bármire is alkalmas lenne azon kívül, hogy deklarálja Orbán Viktor számára a dátumot, mikor kezdett igazán hülyét csinálni magából. De legalább a törvényhozás dübörgött a szándékuknak megfelelően. Egyeztetést nem igénylő egyéni indítványok sokasága tette lehetővé, hogy a Fidesz ne országot vezető pártra, hanem betonüzemet működtető gazdasági társaságra hasonlítson. A lex kenyerespajtások és a kedvükért meghozott alkotmánymódosítások volt a zsalu, haverokból cölöp készült, amit aztán a frakció jómunkásemberei szorgosan kiöntöttek kötőanyaggal.

A varrodában sem tétlenkedtek a szorgos kezek: bábot varrtak Kedves Vezetőnknek, aki örömében kinevezte köztársasági elnöknek. SkiccPál nem habozott kijelenteni: ő itten a motorizált aláírógép lesz, és hogy szándékát tettekkel is igazolja, a saját bérezéséről (is) szóló törvényt írta alá elsőként a hivatalba lépése utáni pillanatban.
Aki azt hitte ettől cifrább már nem jöhet, az tévedett. A gazdaságpolitika kimerült kapkodásban és átgondolatlan ötletelésben. Pénz kell, mindegy honnan! - ez volt a jelszó, és a hatásokat nem felmérve kezdték is kiróni sorban a válságadókat. Mert ne a zemberek fizessék meg, vagy ha mégis, akkor szidják tovább a bankok, a multik és az energia meg kommunikációs cégek kurvaanyját. A banki tranzakció díjakban, mobilszolgáltatások árában elrejtett költség az nem adó, hanem áremelés, úgyhogy kuss. Aztán valaki szagot kapott, és pillanatokon belül ott lihegtek a manyup felhalmozásaink felett csorgó nyállal, mint egy falka sakál. Némi előjáték után belecsaptak a lecsóba: vagy ideadod önként, vagy kiszerződsz a közösségből. Mint egy szekta, ahová csak teljes vagyonlemondással van tagfelvétel. Gyártottak sok szép, és könnyen cáfolható elméletet, majd kinevezték a Kiflik Zsúrnőjét felügyelő biztosnak. Csodálatos lehetett a kormányülés, amin Selmeczivel gyakoroltatták a táblánál, milyen kitalált számokkal miként kell előadni a Nagy Aggódás című jelenetet. Szerintem azt még Matolcsy is csak ujjai mögül kikukucskálva merte végignézni.
Az évtized lopásának sok kritikusa akadt, akiket módszeresen ki kellett szerződtetni a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből. Bárki, aki szót emelt vagy emelhetett a lopáspolitika ellen az napokon belül házon kívül, jogkörét veszítve találta magát. Az Alkotmánybíróság gúzsba kötve, a Költségvetési Tanács felszámolva, a helye behintve sóval, a Kopits társaság föl ne támadjon valaha.

Utolsó állva maradt kritikus a sajtó, meg a zinternet, hogy rogyna rá az ég a sok mitfirkálsz mitugrálszra. De mire jó a szinte csak gumiszabályokat tartalmazó médiatörvény, ha nem az elcsendesítésre?
A lényeg, hogy ne riadjunk vissza semmitől. Nevezzük európainak a törvényt akkor is, ha az egész kontinens szerint nem az, hazudtoljunk meg mindenkit a kimondott és leírt szavaik ellenére, majd tegyünk pontot az egész végére egy Orbánra annyira jellemző üzenettel: lófaszt változtatunk bazmeg, majd én megmondom mi európai, és mi nem az!

Az év és a kormányzás ilyen alakulása mellett szerencse, hogy a pálinkaforradalom legalább jól sült el. Otthon nyugodtan hátradőlhetünk, mindenki butíthatja magát a spájzban főzött aktuális kedvencével, az alkoholmámor ködén át szemlélve csak ki kell várni a bukás elkerülhetetlen pillanatát. Ha időközben nem, 2014-ben mindenképpen. Mert kétharmaddal nem csak nagyot alkotni, hanem akkorát perecelni is lehet, hogy beleremeg a fülkeforradalomra érzéketlen Európa. Az utat már kitapostátok hozzá 2010-ben.