Az elkészült és át nem adott Rákospalotai határút ügyével sokat foglalkoztunk mi is.
A kismagyar valóság legszebb darabja az út, aminek megépültét kikövetelte a fővárosi önkormányzat, átvenni, használatba venni mégsem hajlandó.
Eddig érdemi javaslat nem sok született az út sorsának rendezésére. Az egyetlen kivételt Kolozs András szocialista képviselő indítványa képezte, ami szerint az út használatbavétele után is lehet tovább rugózni a jogi formulákon.
De pusztába kiáltott szó maradt ez is. Eddig. Pénteken Kovács Péter, a XVI. kerület Fideszes polgármestere bejelentette: a főváros holnapig, azaz kedd reggel nyolc óráig kap haladékot az út megnyitására. Ha ez nem sikerül, akkor markolóval és teherautókkal megnyitják és használatba veszik az utat.
Tisztelt Uraim! Ez a tökös hozzáállás mindkettejüktől dicséretes! Mi, a környéken lakók régen és türelmetlenül vártuk már, hogy valaki(k) végre kiálljanak az érdekeinkért, a jobb közlekedésért!
Kíváncsian várjuk az ügy kimenetelét. Remélem, holnap reggel nyolc óra után már nem ez a kép fogadja az arra járó utazóközönséget:
Én kimegyek oda és megnézem. A saját szememmel akarom látni, amint nekifutásból farba rúgják a fővárosi önkormányzat bürokrata illetékeseit!