Szép volt és színes. Választási propaganda héliummal töltött, mitől könnyen kellett volna szárnyalnia fejünk fölött az égen, mégis tonnás teherként ült rajtunk. Az ígéret volt, megszemélyesítője a kolbászkerítéshez vezető útnak. Olyan nehéz jelzőkkel terhelték mint azonnali és nagyarányú, ezzel mintha a mangalicának mondták volna: növessz galambszárnyakat és repülj!

Nem volt érte drága semmi. Rágták-nyammogták, mint fogatlan apóka a szalonnabőrt emésztésre képtelenül. Mert a népet vidámítani kell, hiszen ígérve lett. Pedig a nép nem hülye. Még azok sem, akik nem Fidesz szavazók, és a kezdetektől ellenezték az államháztartási hiány adócsökkentéssel való növelését. A Gyurcsány kormány "jótéteményeit" és a gazdasági világválság ránk eső terheit együtt nyögők egyetlen dologért örültek a Bajnai kormány regnálásának: nem engedtek leesni minket a gödör aljáig. A megszorításokkal elindultunk kifelé, és semmi kedvünk népvidámítás címkével önként, mosolyogva visszamászni oda.

Ezért borzadtunk Kósa és Szijjártó idiótaságán, és ezért nézegettük a kormány magánnyugdíjpénztárakból kivitelezni szándékozott adócsökkentő terveit jókora fenntartásokkal.

A magánnyugdíj a mi megtakarításunk. Attól kuss van bármilyen okkal indokkal. Politikusoknak pláne. Nem kéne a bankkártyánk is mellé pinkódostól, hogy legyen miből népet vidámítani? Arról nem beszélve, hogy visszatérünk az államosítás korába 20 évvel a rendszerváltás, és hatvannal a rosszemlékű mindent be a közösbe korszak után? Nyugdíjat meg majd kárpótlási jegyben kapunk. Nem érdekel az sem, hogy a magánnyugdíj rendszert bevezető országok kormányai mekkora hátrányt szenvednek a csak állami nyugdíjrendszert alkalmazó országokkal szemben a költségvetési hiányok kiszámításánál. Tetszettek volna erre gondolni akkor, amikor tizenéve kötelezve lettünk a nyugdíjalapú takarékosságra. Arról nem beszélve, hogy ha csak trükközéssel papíron kerülnének állami kezelésbe az alapok, azt vajon ki hinné el nekünk, hogy hirtelen micsoda bevételünk képződött minden erőlködés nélkül? A tényleges államosítás esetén meg két dologgal számolni kellett volna:

1: Nem lett volna szükség a lepkeszárny effektuson rugózni. Az elégedetlen tömeg nagyjából a TGV sebességével csapódott volna be a kormányba.

2: Rajtunk röhögne megint a fél világ. A Financial Times címlapon hozná a jövedelméért aggódó legismertebb magyar nyugdíjast:
 

Érzékelve az IMF és az EU nemtetszését várhatóan kihátrál a kormány ebből a koncepció mocsárból, kipukkasztják a adócsökkentés lufit. Jól teszik. Lekerül végre ez a teher róluk és rólunk is. Indok is van, fogjátok a szemét IMF-EU-félvilág szentháromságra, aztán főzzünk abból amink van. Mikor a nálunk sokkal erősebb Németország is kénytelen a világháború utáni legdrasztikusabb megszorító csomagját bevezetni, akkor a kolbászkerítés fonása nálunk is ráér még egy ideig. Ráadásul Orbán sem fog egy agyi oxigénhiányos állapotban államosítás fölött bábáskodó oligarchának látszani.

* felhívás:

A 1749-es telefonszám felhívásával egyszeri 200 forintnyi pénzadomány juttatható el az ár- és belvízkárosultakhoz. Ha segíteni szeretnél, akkor hívd ezt a számot! Kösszépen!