Olyan gyönyörű volt, mint egy álom. Ahogy a könnyű nyáresti szél simogatta a felhevült arcokat jótékonyan, könnyed narancsillat pamacsokat hintve szét, mit a megkönnyebbül ország, és maga a főváros párologtatott magából. Béke és barátság honolt, kedv s öröm, no meg marcipán sünök röpkedtek. Tévéből nézve szinte várta az ember, hogy a Fidesz férfikarának Himnusz előadása után a nép hálával teli szívvel énekli el viszonzásul: meghalt a cselszövő, nem dúl a rút viszály, országunk élni fog, mert Viktor nagy király...! Szép beszédek, nagy köszönet, örök hála.
Sehol nem volt egy izmozás. Egy felindultságában adrenalint izzadó hónalj. Hiányzott a férfi öltözők jellegzetes oroszlán és kafferbivaly szaga, ami elengedhetetlen kelléke a csoportba verődött vezérhímeknek. Egy élhető ország képe sejlett fel halványan.
Na, nem sokáig.
Mert ha beszélni kezd az, ki hónapokig volt néma, minden intelem és óvás ellenére kiszalad a száján néhány elfojtott gondolat. Pláne, ha várják is tőle a hívek a falkavezérséget. A monnyonle szlogent fölcserélte a monnyameg frázisra a nép, az az istenadta, ki a kétharmados felhatalmazás ellentételezéseként legalább pár lózungmorzsát csippentene végre. Orbán belecsapott a lecsóba, megkapták amit akartak.
Minden választópolgár kedvenc vesszőparipájáról, a közbiztonságról és a Gárdáról beszélt kezdetnek. Előbbit erősíteni, utóbbit felszámolni gondolja:
Hisz van erős ember a Fideszben elég, lesz rendőr az utcán minden vastagabb lámpaoszlopnál. Az önképző militaristák meg nem férnek bele Mintaország imázsába. Jó lesz tudomásul venni, innentől gyurunk'wazze', két pofon oszt'jónapot.
Ha már a pofozkodásnál tartunk, én hiányoltam a futballhuligánok elleni kirohanást. Nekik is be lett ígérve a két saller, de egy szó nem sok, annyi se esett róluk. Most vagy megjavultak maguktól a kétharmad hírére, vagy Dájcs Totyek még csak mostanában gyúrja magát bátorravalamelyik csöndes brüsszeli sarokban. A lassan 10 éve porosodó beléptetőrendszert egyszer úgyis fölszereli, akárki meglássa'.
Eztán arcát a külföld felé fordítva előbb helyretette az IMF és az EU prominenseit egy "nem vagyok az alkalmazottatok" duzzantással, majd a környező országoknak is üzent: „Nagyok vagyunk, erősek vagyunk, olyan felhatalmazás van a kezünkben, amely egyik környező állam vezetőinek sem."
Hiába jelent meg a súgógépen a szöveg: Ne már bazzeg! A kétharmad csak a határon belül érvényes!!! - nem használt. Viktor úgy érezte, éppen itt az ideje visszaröppeni a siheder korba, mikor a felcsúti presszó előtt ujjon pörgetve apu slusszkulcsát menőnek lehetett lenni. Isteni szerencse, hogy nem rendeztek a győzelem tiszteletére egy magyar-szlovák barátságost a Puskás akadémia edzőpályáján. Képzeljük el, hogy nem csak nagyok vagyunk, erősek, de még ügyesek is. Ficoval ellentétben:
Üzenet érkezett a túlhatalomtól rettegőknek is. Jóságos mosoly kíséretében nyugtatólag hatottak a "demokrácia megmaradt" szavak.
Ennyi izmozás után csoda, ha szegény Vona Gábort komplett szalámigyáras rémálmot álmodott magának? Ha lehámozzuk mondandójáról a arra ébredtem, hogy Lendvai Ildikó térdel a mellkasomon, és a fülemet rágja hörögve: Viktor ki fog nyírni, te férfiállat! paranoiát, meg ezt a misztikus - de kurvára megkeresett egy titkosember, sej - mázat nagyon is valós lehet a félelme.
Aki a Fidesszel barátkozott, netán koalícióra is lépett, az vagy betagozódott a párt komódjába alsó zoknis fióknak, vagy kint végezte a kanálisban megrágva és felemésztve. Vona szerint a Jobbik nem fogja hagyni, hogy a Fidesz kolbászhúst daráljon belőlük a felcsúti pajta kolbásztöltő részlegében. Mert ez a magyar nemzet érdeke.
Hmm. Ha sok hasonló érdek lesz a közeljövőben, izomszagú négy év elé nézünk.
Az ziher.