Nincs több repedt búrám, se kiégett utastér világításom. A világ egyik legszebb és legnehezebb nyelvét beszélem, de millióan értik mire gondolok mikor azt mondom: ne lopjatok Szalainék!
Járatomra ráelőz a lovas szekér, és nem szeretem, ha a turisták összekeverik buszsofőrt a trolivezetővel.
Büszkén gondolok Mátyásra az Igazságosra, aki a rohanó utast odazárva benyögte a mikrofonba: elkaptalak, te gyökér!
Szeretem a pulykapénzt, az internet támogatásra váltható melegétel utalványt, és a nyugdíjpénztárba jattolandó pénzem mind a három százalékát.
Itt félek Budapest szívében.
Szekus troll gyártásban mi vagyunk a királyok, és igenis Kocsis Pityu egy teleszart zokni!
Békávém! Én így szeretlek!
Képes "beszámoló" az érintettek sztrájk utáni megnyilvánulásaiból:
Mit lehet hozzáfűzni a sztrájkhoz? Mindenkinek a saját szája íze szerint amit gondol. Sokak szerint a békávésok kiálltak a kisemberek jogaiért, farba billentették a felettük hatalmaskodó vízfejeket, rávertek a Szalainék mohó kaparó kezeire. Mások szerint takarodjanak a duzzadt herébe sztrájkolni és követelőzni a válság közepén. Megint mások mozgalmárkodtak a közösség megsegítésére, és voltunk néhányan akik csatlakoztunk ehhez.
Személyes tapasztalatom szerint pedig közelebb került egymáshoz autós, gyalogos és biciklis. Ha gesztust tettem a gyalogos felé, mindjárt nem szemétgeci autós voltam, ahogy én sem zebrán elém lépő öngyilkos jelöltet láttam bennük. A krízis generálta helyzetben megláttuk egymásban az embert, amit normális hétköznapokon nem.
Ezt a tömegközlekedés helyreállása után is erőltetni kellene.
Szerintem.