A télminátor különös állatfajta. Ő maga a téli autózásról megszerzett tudás. A csúszós utak és a hideg alfája és omegája, avagy a hóláncokon járó pénisz.
Olyan nincs, amit ő nem tud a télről. Minden témába vágó cikket elolvas, az ADAC névre szólóan küldi neki legfrissebb téligumi tesztjét, kóstolással tizedes pontossággal állapítja meg a fagyálló folyadékok propilénglikol százalékát. Otthon táblázatba gyűjti a szélvédőmosó folyadékok visszafagyási mutatóit, saját tesztje alapján osztályozza a jégoldó spray-k és zárolajozók hatékonyságát, legjobb barátja a minden helyzetben jó fehér zsír spray és a WD40. Egy rézpengés jégkaparóval simán megborotválkozik a visszapillantó segítségével, míg a motor üzemi hőfokra melegedésére vár a ház előtt.

Az otthon melegét kihasználva kedvenc missziójának hódol, internetes fórumokon szájkaratéval hitetleneket térít téligumi használatra. Levakarhatatlan és mindenhol ott van, ahol a telet találatnak kiadja a gugli, és rajta kívül legalább egy látogató még megfordul. Bár néha tuti ami fix alapon rég behalt fórumokba is beír, mert mit lehet tudni, mikor jár arra valaki.
Egyetlen dolog hiányzik neki a Legfaszábbfasza Téli Közlekedő cím eléréséhez: a rutin.

Tegnap elkapott egy ilyen, én pedig beteges kíváncsiságomtól vezérelve inkább hagytam magam egy próbakörre rábeszélni a vadi új Michelin Alpin papucsokat demonstrálandó, mintsem akadémiai székfoglaló oktatását élvezzem a szilika adalék jelentőségéről a gumiiparban. Elfoglaltam helyem a szobaterepjáró (Fiat Panda 4x4) anyósülésén, és vártam a négykerék hajtás és a hihetetlenül überállat új gumik okozta csodát. De a csoda késett, mert emberem akkurátus sofőr, és nem lehet egy próbakört csak úgy hebehurgyán véghezvinni.
Beülés után kipakolt a kabátból. Forgalmi a napellenzőbe, lakáskulcs a kesztyűtartóba, telefon a bepattintós tokba, kistáskából navi a szélvédőre, rádió előlap belső zsebből a helyére, zárolajozó az ajtó zsebbe. Az állam leesett az ülés alá, mire a kisebb bolhapiac elrendezésével végzett. Szólni nem mertem, mert féltem, hogy teljesen belezavarom a gondos sorrendben végzett műveletbe.

-No! Indulhatunk! -adta ki a vezényszót, én pedig igyekeztem a lehető legbiztatóbban nézni rá a szűkös térben. Elfordította a kulcsot, a motor felkerregett, ő pedig örömében egymáshoz csapdosta hidegtől elgémberedett kezeit. Igyekeztem felmérni jó vendéghez méltón, vajon nekem is illik-e megtapsolni a motor beindulását, de máris jött az oktató magyarázat: -ettől beindul a vérkeringés, mert seggrepesztő ez a hideg!
Hurrá! -gondoltam, a kacat bazár a helyén, a motor jár, a pilóta kezéből már kiállt a gémberedés, a népi bölcsességet eltettem szűkösebb időkre, indulhatunk.

De csak ücsörögtünk tovább, és időnként sandán a vízhőfok mérőre sandítottunk. Ő érdeklődve, én magamban anyázva, hogy mozdulj már meg, baszdki! Végre megmozdult, egyes, indulunk. Illetve mégsem, mert a kisgyösz már befűtött, a kabátban meleg lesz. Így kiszállt, levette, hátra betette, visszaült, és megpróbálkozott az indulással még egyszer. Az első meglepetés balra nagyívben fordulás előtt ért, eddig megtettünk nagyjából három és fél métert a parkolóból. Tudományos magyarázat következett arról, a villamos sin mennyire csúszik ilyenkor, milyen veszélyeket rejt, ha nem elég gondosan tervezzük meg a haladást. A következő négy és fél percben a gondos haladás megtervezésével volt elfoglalva, majd nagyobb izgalom nélkül vetettük be magunkat a forgalomba. Itt mind az ötszáz méteren megtapasztalhattam, hogy fékezni csak szakaszosan szabad, bólogattunk is, mint nejlonkutyák a zsiguli ablakban. Az első lehetőségnél igyekezett visszafordulni, de akkor jöttek azok a hülye zavaró tényezők. Villamos előröl és hátulról, a gondos haladás újabb megtervezése, ugye, a szemből jövő forgalom, a mögöttünk dudáló és a hatodik perc eltelte után anyázva ordító tömeg nem volt jó hatással az idegeire. Izgalmában el fog felejteni valamit -gondoltam, és igazam lett. Felspannolt állapotban a nagy gáz+ fellőtt kuplung kombó egészségtelen, ha a kormányt nem tekerjük alá egészen. Felborult a gondos haladásról alkotott elmélet, és majdnem mi is a túloldal padkájának verődve.

Az erőteljes koppanás sok jót nem ígért. Kikászálódtunk, megszemléltük a rojtosra szakadt új abroncsot és a kukára megérett felnit, majd emberem magából kikelve öklét rázva ordított a nemrég még mögöttünk ácsorgó kocsisor felé. Azok vagy le se szarták dühét, vagy visítva röhögtek rajta. Ahogy én is csendben sírtam a röhögéstől amíg gyalog bandukoltam vissza az irodáig. A sarkokról visszanézve még láttam, hogy kiveszi a csomagtartóból a szilikon gumiból készült, fagyra nem keményedő, víz és vegyszerálló csomagtértálcát, és akkurátusan nekilát a kerékcserének.