Nemrégiben volt egy interjú Kopits Györggyel, a frissen (idén) felállított  Költségvetési Tanács elnökével. Érdekes anyag, érdemes végigolvasni, én csak egyetlen dolgot emelnék ki belőle, nevezetesen (azt ami jelenleg nem feladata a KT-nak) a választási programok beárazását.

Lassan húsz éve gyakoroljuk demokratikus jogainkat, ezek közük az egyik legfontosabb, amikor négyévente döntünk az országunkat vezető személyekről, párt(ok)ról. Úgy vélem ebben nem sokat fejlődtünk, hogy egész pontos legyek nagyrészt olyan óvodás szinten mozgunk. A politikusaink természetesen gondoskodnak arról, hogy ez az állapot minnél tovább tartson, hisz ebben a nekik kedves formában jól kezelhető, jól terelhető tömegek mozognak, sokkal kisebb befektetéssel jóval többet elérhetnek, mint egy jól bejáratott demokrácia esetében.

A választási adok-kapok már rég elindult, de mostanság lendül igazán mozgásba, hisz nincs olyan messze 2010 március-áprilisa, és a lejátszottnak tűnő meccs ellenére is lehetnek meglepetések, ha nem is egetrengető, de kellemetlenségnyi mindenképp. Jelen pillanatban számomra érdektelen, hogy ki és mit produkál, kinek mennyi és milyen esélye van, hisz várhatóan valódi választási programot úgysem látunk, mindenki szavazhat pillanatnyi vagy épp atomstabil szimpátiája/meggyőződése alapján.

Itt jönne avagy jöhetne képbe a frissen alakult Költségvetési Tanács. Az ő feladatkörükbe sorolhatnánk hivatalosan a választási kampány során során elkövetett hangzatos, erjedtnarancs, libafoszöld, hervadtpipacs, kolduskirálykék vagy épp árpádsávos (mondanám gonoszul összességében olyan meleg szivárvány) programok beárazását, amely során kiderülne mi az ára az igéreteknek, mennyit kellene fizetnünk érte.

Gondoljunk bele, elmegyünk vásárolni bármelyik mocskos multi boltjába, mindenen ott fityeg az árcédula, még akkor is ha néha hibás. Ha azt mondanák nincs ár, tessék megvenni, hazavinni, majd utólag kötelezően kifizetni -bármibe is kerül- akkor ki vásárolna ilyen helyen?
Mi pedig ennél sokkal súlyosabb kérdésben, az életünk, életszínvonalunk, a jövőnk boltjában úgy vásárolunk mint egy mattrészeg amerikai turista. Nem számít mibe' van, idevele, majd kifizetjük.
Ezt tesszük már 19 éve.

A helyzet csak romlott, napjainkra előtérbe került a zsigeri politizálás, felerősödött az össznépi zászlólengetős, ál- vagy féligazságokra támaszkodó megmondóemberek által megszédített, elkeseredett, 'cselekedjünk már bármit csak rend legyen vonal' mentén felsorakozott, gondolkodásra, elemzésre képtelen tömegek hangja.
Ez pedig biztosan nem hoz jót.
Nem lenne egyszerűbb megkérdeznünk a termék árát?

Utána pedig fizetni.