Betonagya bárkinek lehet, ízlés szerint ehhez viselhet akár zsírpapírból készült szemüveget is, egyrészt adottság másrészt ízlés dolga. Ilyen embereket viszont ne engedjünk a törvényhozás, szabályozás közelébe.
A szociális minisztériumnál a Népszavának úgy nyilatkoztak: nem illeszkedik a nemzetközi tendenciákhoz és elvárásokhoz az azonos nemű párok örökbefogadási lehetősége, ezért nem támogatják. A gyerekek megfelelő neveltetéséhez férfi és nő is kell.
Persze, mint a bibliában, a szép keresztény fehér család, vagy mi a szar. A megfelelő neveltetéshez olyan szülők kellenek, akik foglalkoznak a gyerekükkel, szeretik és irányítják, nevelik, és amíg kell fogják a kezét.
Ha ketten vannak.
Csonka családban ez alapból hiányzik, hisz csak az egyik szülő áll a csemete mellett, ő próbálja meg helyettesíteni apát vagy anyát.
A csonka családhoz még válni sem kell, hány példát látunk, ahol apuci/anyuci szarik a gyerekekre, vagy csak épp ideje nincs rájuk, a gyereknevelésben nem vesz részt. Kifelé persze boldog, idillikus a kép, talán még templomba is járnak, de a vasárnapi ebéd kötelező.
Természetesen férfi és nő is kell ahhoz, hogy a gyereket állami gondozásba adják ha
már nem kell, ahhoz is férfi és nő kell, hogy kitegyék a kórház küszöbére, jobb esetben a kihelyezett inkubátorba. Ahhoz is férfi és nő kell, hogy a csecsemő zacskóba tekerve a kukában végezze.
Isten is úgy akarja, hogy sokasodjunk, szaporodjuk, így férfi és nő kell a tucatnyi gyerekhez is, véletlen sem megélhetési párzás, a
pudré purdé szutykos arca, takonyfoltos, mocskos orra, a havonta érkező családi pótlék és segély is normális és kivánatos, ráadásul (válhetően) igazodik a nemzetközi tendenciákhoz, normákhoz.
Persze a gyereknemzésre alkalmatlan párnak sem lehet gyereke, hisz bizonyára az Ú
r akarta így, nem lehet véletlen, tuti alkalmatlanok, nekik sem
jár gyerek.
Mihez is kell egy pár, mit csinálunk a gyerekkel a négy fal között?
Ha taknyos az orra megtöröljük, ha becsinált kipucoljuk a szarból, ha lázas borogatjuk a homlokát, ápoljuk. Megtanítjuk járni, beszélni, számolni, biciglizni biciklizni, úszni és megtanítjuk tisztelni másokat, mások véleményét, mások életét. Ez manapság (is) független a szülő nemétől. Tökmindegy hogy anya vagy apa csinálja. Vagy két anya avagy két apa.
Vélhetően ember lesz belőle, nem álszent ripacs.
Az utolsó 100 komment: