A Fő Egyfejű brekegett összevissza a Királyi Rádióban mindenfélét tegnap. Többek között ezt is mondta:
"„az egészségügyi költségvetés valójában nem az egészségügy költségvetése”, hanem a gyógyításé."
Na, ehhez képest történnek Magyarország kórházaiban egészen furcsa dolgok, amiknek vajmi kevés köze van például a gyógyításhoz. Leszögezem az elején, a sztorik nekem elmesélt dolgok amik nem velem estek meg, a valóságtartalmukat nem áll módomban ellenőrizni. De azt gondolom, ha tényleg igazak legalább részben, akkor kurvára ideje elgondolkodnia rajtuk mindenkinek.
Sztori 1:
Helyszín: megyei jogú város kórháza a keleti végeken. A beteg: külföldi-magyar kettős állampolgár külföldi - de Uniós - állampolgár felesége. Terhes, egy lopásból eredő trauma miatt görcsöl az alhasa és vérzik. A kórházban meghallják, hogy nincsenek magyar papírjai és elhajtják anélkül, hogy egyáltalán ránézne valaki. A családnak van ismerős nőgyógyásza magánrendeléssel a szomszéd megyében, felhívják, hogy hajlandó-e ránézni a betegre. Hajlandó. Kocsikáznak 120 kilométert, a beteg egyre rosszabb bőrben van. Megérkeznek, az ismerős orvos megállapítja, hogy a hölgy gyakorlatilag haldoklik, mert nem csak kifelé, de befelé is vérzik élő magzat mellett. Felhívja a munkahelyét - harmadik megye megyei jogú városának kórháza - és közli, a betegnek nincsenek magyar papírjai, de haldoklik, mentővel nem szállítható, de saját felelősségre a család megpróbál vele átérni, várják és számítsanak rá, ha lehetséges. Elindulnak, 70 kilométert megtesznek újra, a beteg a kórház előtt egy kilométerrel elveszti az eszméletét is. Odaérnek, a kórházban elvégzik az életmentő műtétet, ami közben másfél liter vért szívnak le a hölgyből. Végül az is heppiendnek számít, hogy túlélte.
Sztori 2:
Helyszín: vidéki közepes város kórháza. A beteg: nyugdíjas korú hölgy, angina-infarktus tünetekkel. Délután van, a sürgősségi osztályon nincs orvos. A hozzátartozóval közlik, hogy amúgy is beutaló szükséges, amíg ez nincs ne is álmodjon róla, hogy az ájult állapotból összeszedett, mellkasi panaszoktól kornyadozó, összevissza pulzusú - már amikor tapintható - mamára ránéz egy orvos. Belecsúsztak a délutánba annyira, hogy kinyitott a háziorvosi ügyelet, átmennek. Ott az ügyeletes megnézi a hölgyet, elmormol egy faszombazmeg a kurvanyátokat imát a kollégáira, injekciót ad, majd a beutalóval visszaküldi a beteget a sürgősségi osztályra. Ahol azóta a "nincsorvoshoz" képest lett egy darab rezidens. Az ellátás lassan halad, a hozzátartozó itatja a hasonló állapotban lévő betegeket a saját pénzén automatából vett vízzel, szaladgál ágytálért a nővérpulthoz mikor az egyik járóképtelen betegnek pisilnie kell, majd teszi helyre a bepisilés tényén felháborodó nővért, hogy ha a "mingyámegyek" nem húsz percet jelentett volna, tán' a bepisilés is megelőzhető lett volna. Meg lehet nyugodni, mindenki túlélte ezt is, a sztori főszereplője is osztályra került. Hogy öreg este volt már, hogy a sürgősségi osztály sürgősséggel csak beutalóért zavar, és magatehetetlen betegek áznak húgyban tolóágyon a folyosó, igazán semmiség. A magyar egészségügy védőszentje, Mázli vigyázott a betegekre aznap este. Is.
kép:innen
Viktor, baszod, ezeket a történeteket hallgatva csak téged tudlak idézni magadnak:
"Egy gyomorszájra mért ütéssel ér fel, lórúgás! A felháborodást nehéz civilizált nyelvi formákba önteni!"
