1956 október huszonharmadikán az akkor még tizenéves anyósom friss munkavállaló volt a szentkirályi utcai Franklin nyomdában. A műszakja este fél tizenegykor ért véget, hazafelé indult Budára a Kálvin téren keresztül. Kinyitotta a nyomda ajtaját és belelépett ebbe az Örkény által érzékletesen felvázolt képbe. Mindenhol tömeg, majd a lövések, a futás, átmászás a Múzeum-kert kerítésén, aminek tetejéről egy  ismeretlen férfi segített az apró, negyven kilós lánynak lekászálódni. Menekülés az akkorra egyetlen nyitva lévő kapun keresztül a Múzeum körútra, el az égő autók mellett egész hazáig. Másnap hajnalban kint a Móriczon látta hadakozni a forradalmárokat, megfutamodni a felgyújtott barikád elől a tankokat. 

Mára ez a történet a családi legendárium része. Én meg úgy vagyok ma 2012 Magyarországával, hogy a legutolsó amit szeretnék, hogy egy óvatlan pillanatban azon kapjam magunkat, hogy már felkelők vagyunk. 

Az idei megemlékezéseknek sajátos hangulata lesz. Retorikaforradalom és létszámháború zajlik ma a barikádok minden oldalán. A demokrácia amiben élünk minimum véleményes, akadnak bajok jogállami normákkal és alkotmányossággal napi szinten. A választási törvényünk Fideszre szabott, kormányunk kétségbeesett kísérletként a regisztráció bevezetésével akarja kedvünket elvenni a választástól, így akarva elkerülni a mamár elkerülhetetlennek látszó bukást. De mindennek ellenére a választás még szabad. Ahogy szabad ma is választani, a rendelkezésre álló lehetőségek közül hová mész el. 

Én a Millára megyek, és ennek két triviális oka van:

1: Ott lesznek azok az emberek, akiknek ugyanaz nem tetszik, ami nekem sem. 

2: Egy arc akarok lenni a tömegből, és azt akarom ez a tömeg lehetőleg minél nagyobb létszámban látható és hallható legyen Orbán Viktor számára is. 

Értem és respektálom, ha valaki azt gondolja, hogy ezzel az elmúlt 22 év nem lesz leváltva. Azt is, ha mások szerint a mai baloldalon nincs értelme az összefogásnak. Én is gondolok hasonlókat, csak ma ezt kurvára leszarom. Ugyanis ez a mai nap nagyon nem ezekről szól. Nem ma és nem itt fogunk szakítani az elmúlt 22 évvel. Nem ma és nem itt fogja a nép királlyá koronázni Bajnai Gordont. Nem fogja a világot megváltani TGM és Kónya Péter sem. Nem kell ma felesküdni senkinek. Nem kell az összefogásról vérszerződni, nem kell a garast megváltoztathatatlanul letenni, nem kell senkit pajzsra emelni. Nem számít a juhászpéter se a szanyitibor, nem számít a vadaiágnes és schifferandrás, de még a bajnaigordon sem. Ha van valami tétje a mai napnak a megemlékezésen túl, akkor az annyi, meg tudjuk-e mutatni kellő súllyal, hogy sokan, nagyon sokan, esetleg kibaszottkurvasokan vagyunk akiknek nem tetszik ez a rendszer. 

Én elvonszolom a mázsámat erre a mérlegre. Ha hasonlót gondoltok ott találkozunk.