Nem szoktam érzelegni ezen a blogon. De ma történt valami, ami mellett nem tudok és nem is akarok elmenni szó nélkül.
Tegnap szóltam az MJSZ és a jégkorong blog kezdeményezéséről az árvízkárosultak megsegítésére. Ti is segítetek, amit ezúton is kösszépen! A relikvia felajánlásokhoz azóta újabb játékosok csatlakoztak, és még valaki.
Id. Ocskay Gábor az Alba Volán szakosztály igazgatója felajánlotta fia, - a tragikus hirtelenséggel fiatalon elhunyt, Ifj. Ocskay Gábor - ütőjét, amivel rövid élete utolsó mérkőzésén játszott. Félreértés ne essék: rohadt nagy dolog az önzetlen segítség mindenkitől. Kincsét felajánló játékostól a szervezőkig, a licitáló érdeklődőktől a névtelenül pénzt utaló, segélyvonalat hívókig.
De itt álljuk meg egy pillanatra, és gondoljunk bele: mi vajon képesek lennénk szolidaritásból megválni gyakorlatilag az életünk egy soha többé nem pótolható érzelmi darabjától? Szerintem ma nem csupán egy ütőt és egy gesztust kaptunk Id. Ocskay Gábortól mindannyian. Hanem a példát, hogy nem csupán egy örökké elégedetlen, egymással marakodó nép vagyunk. Mert össze tudunk fogni a bajban, és vannak köztünk olyanok, akik emberségből mutatott példáját követni érdemes!
Én ezt köszönöm meg ma neked, Id. Ocskay Gábor!