"...tanujj kutya, mert megbuksz oszt' leshecc...! "

Gyerekkorom szállóigéje jutott az előbb eszembe. Igen, a nyelvtanulás fontos lett volna, ha...
Ha nem lett volna kötelező orosz, amiről úgy gondoltuk soha az életben nem fog kelleni, meg középiskolában az angol, ami a vasfüggöny innenső oldaláról nézve a legfeleslegesebb utópisztikus álom kategóriába tartozott.
Ezért orosz órán maximum a puska gyártás tökéletesítésére törekedtünk tanulás helyett. Meg az olyan finom nüanszok előadására, mint a feltűnő módon puskázás, amit persze kiszúrt a tanár, önelégül fejjel elvette, és a sikerélménytől vakon a táblára felírt ragozás végződésekkel már nem is foglalkozott. Írtunk is testületileg olyan jeles dolgozatot, hogy a csodájára jártak, muhaha.  Akkor még nem volt kötelező nyelvvizsga, örült a magyar paraszt, ha a saját anyanyelvét sikerült maradéktalanul elsajátítani.

Azóta eltelt tizenhúsz év, nagyot változott a világ. Mondjuk akkorát nem, hogy beíratkozzak egy nyelviskolába, és tanulással töltsem az időt. Minek? Találékony fiú vagyok, majd én megoldom. Nyelvtudás a gyengék fegyvere, igazi férfi mutogatással és kreativitással is elboldogul bárhol. Ezt a tézist bizonygattam magamnak ha külföldre sodort az élet, és ment. Nagyjából. Nagy röhögések közepette, de igazolva láttam elméletem helyességét.
Aztán megismertem Álmaim Nőjét, és pár hónap együttlét után először indultunk rokonlátogatóba. Idegen ország autópályáján éjjel megállok tankolni, és lever lábamról a felismerés: bammeg ki van írva egy rakás minden, de...nem értem. Hol a kutas? Miért nincs rajta az oszlopokon milyen üzemanyag van bennük? Sehol egy oktánszám, egy kapaszkodó jelzés amit itthon és máshol megszoktam. Végre nagy nehezen előkerül egy ember, akinek a szokásos módon kézzel lábbal magyarázon, hogy benzin, meg ólóm bazzeg, tudod mi az, puskagolyó meg minden, na az nem kell bele véletlenül sem, tehát MENTES -ordítom, mintha attól értené. De nem érti, sőt. Aztán nyílik az anyósülés ajtaja, Álmaim Nője vinnyogva a röhögéstől kiszól a kutasnak az ország nyelvén, megbeszélik, 95-ös kell ötven euróért...

Nagyjából leforrázva ülök vissza mellé, és faggatni kezdem. Álmaim Nője (aki azóta a Feleségem) öt nyelven beszél (angol-német-francia-olasz-orosz) plusz még kettőn nem lehet eladni. (spanyol-görög) Hellómi?! Egy komplett nyelviskola ül mellettem vigyorogva. Hirtelen elég kicsinek és kevésnek éreztem magam, minden pozitív tulajdonságom ellenére.

Aztán úgy alakult, minden héten külföldön kell melóznom két napot. A kolléga akivel kapcsolatban vagyok Csehországban élő szlovák nemzetiségű, és nagyjából olyan hatékonyan beszél idegen nyelven, mint én. A szükség és a rákényszerültség miatt kialakítottunk egy magyar-cseh-szlovák-angol keveréket, (nesze neked nyelvtörvény) amivel nagyjából elboldogulunk egymással. De ha azt akarom, hogy szó szerint megértsen, akkor a telefonomra telepített webfordítást kell igénybe venni. Nem utolsó mulatság az sem, mikor a fontos dolgokat írásban "beszéljük meg". Néztek már miatta némának, vagy egyéb fogyatékosnak, és sznobnak is, aki kizárólag írásban kommunikál.

Mindez csak azért jutott eszembe, mert az előbb unalmamban bementem egy pékségbe reggeliért. No próbáld meg elképzelni, miként tudsz sajtos óriás kiflit kérni pantomim nyelven....
Kéne egy nyelvtanfolyam, nagyon kéne :-)