Köszönöm, Istenem, köszönöm szépen!
Köszönöm, hogy elhoztad ezt a napot, hálatelt szívvel gondolok én ma tereád! Végre vége. VÉGRE VÉGE! Vége a terrornak, a liberális elnyomásnak, a háttérhatalmak uralmának! Új, tiszta szelek fújják ki a libdiktatúra évtizedes szmogját, fehér csukját ledobva jöhetnek elő testvéreink ódon rejtekükből, és mondhatjuk együtt: MEGCSINÁLTUK!
Kétséges volt, megérjük-e ezt valaha, de most, most mikor itt az óra akkor alig jutok szóhoz! Nehezen foglalom mondatokba amit érzek, mert a szabadság eufóriája szorongatja torkomat, könnyzacskóim teli vannak, hangom elcsuklik, ujjaim megremegnek a billentyűzeten és a kitáruló lehetőség kapujának szele lúdbőrözteti karomat.
Mert eldiktatúráztak minket eddig, a jóistenit neki!
Az elmúlt időszakban nehéz volt fehér, keresztény heteró pasinak lenni! Alig lehetett egy jóízűt zsidózni, cigányozni, és a migriket is csak módjával volt szabad szidni! Lovagkeresztet is csak egyet adtak, azt is éppen hogy! Az Andrássyn végeláthatatlan sorokban ment a buziskodás minden évben, igaz keresztényként kénytelen voltam a pápát is demens vénemberezni, és a nők...Na az aztán a képmutató píszi teteje volt, mikor szegény kovácsákos trubadúrt nőket illető kijelentése miatt kibaszta a francba a Magyar Telekom. Még azon is képesek voltak vinnyogni, ha rohadt állatoztam valakit, vagy megemlítettem, a büdös kurvaanyja mekkora fröccsért szopkodja a kóbor kutyákat. Ilyen elnyomó szar világban éltünk. Így szenvedtünk, nyomorgott a lelkünk a kibaszott rabiga alatt, száz esküvel fogadtatták meg velem, nem leszek trágár, de mind a százat meg kellett szegnem! Miattuk!!! De ennek most vége van.
Kurvára, kibebaszottul vége van, gecik!