Édes Viktor nem akar lemaradni semmiről. Nem csoda, elvégre egy focialista polihisztornak lépést kell tartania a világgal, szívni kell magába az ismeretanyagot, mert a tudás úgy növeli az értékét, mint a Vidékfejlesztési Értesítőből valahogy kimaradt 200 hektár a bányászható gánti tőzegét. De számára is csak 24 óra egy nap, így közpénzen előolvasó-mesélőket tart.
Tellér Gyula miniszterelnöki tanácsadó havi 600 ezerért olvassa azt a Párizsban és Bécsben beszerzett irodalmat, amire Viktornak nincs ideje. Csodálkozni mégsem ezen, hanem Tellér munkásságának könnyített elbírálásán kell. Hogyhogyhogy? Amíg a másik előolvasó Matolcsynak muszáj a Heti Válaszban olvasónaplókat is készítenie a nagyon fasza látomásokat előidéző olvasmányairól, addig Tellérnek ilyen kötelezettsége nincs. Talán azért, mert ő nem csak előolvasó, hanem figyelemmel kísérő is. Úgy van, eltaláltad, a könyveiből időnként felnézve két pislantással átlátja a politikai folyamatokat, mittom külön számolás nélkül is megmondja, Rogán Tonyó teljesítette-e maradék nélkül a másfél percre előírt Bajnai Emlegetési Kvótát.
Ne háborogjunk, tellérgyulákra igenis szükség van! Mit lehet tudni, lehet egyszer csak valamelyik Párizsban beszerzett könyvből hozzájut olyan idézhető gondolatokhoz is, mint pl ezek:
Butaság, kapzsiság, tévelygés, ferde vétek
oltja testünkbe és lelkünkbe mérgeit;
s mint koldús éteti öntestén férgeit,
mi éppen úgy vagyunk sok drága búnknak étek.
És bűnünk mind makacs, igaz bánatra gyáva;
ki gyón is néhanap, jó zsíros bérre vár,
aztán vigad megint, nyakig hadd lepje sár,
s lemosni mocskaink csak ronda könny a láva.
Párnáján ringat a fő-fő Varázsló-isten,
a Sátán s álmot ád, mely romlással marat,
s a gazdag, tiszta érc, a híres akarat,
párává lobban el az alkimista-üstben.
Az Ördög dirigál, rángatva rossz fonálunk!
Ki enyhülést akar, a rondaságba váj,
s mindennap közelebb az alvilági táj,
hová egykedvüen, bűzös homályba szállunk.
Mint züllött részeges, ha némi női roncsot,
vánnyadt keblű lotyót csókol és belemar,
titkos, futó gyönyört mi úgy falunk hamar,
facsarva lázasan, mint egy avítt narancsot.
Bár fene tudja, a "Baudelaire hatás" lehet csak olyan "jelentéktelen" emberekben indított el gondolatokat, mint Ady, Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Szabó Lőrinc, nem szükségszerű, hogy Orbánnak ez bármit is jelentsen.
