Szeretteim! Ner és Párttársak, alapítók és később mindenhonnan idecsapódó politikai morzsalék!
Szeretlek Titeket!
Már akit még van miért. Mert Stumpf Pistyut momentán már nincs. De ti többiek lehúztátok velem ezt a huszonöt nehéz évet. Kitartottatok mellettem jóban és rosszban, szívem összes melegét úgy sugárzom most felétek, mint egy sérült, hűtőszivattyúk nélkül maradt pufók atomreaktor. Mert bár nyugodt a felszín azért sérülten, robbanás közeli állapotban háborog a mély.
Barátaim! Emlékeztek mennyire másképp képzeltük a negyedszázados jubileumot az Alakulás Dicső Napján?
Ki gondolta volna akkor, hogy ma, teljhatalmunk birtokában itt bámuljuk egymást ebben a dohos légópincében, torta és csimbumcirkusz, tapsorkánban vibráló levegő és tribününk előtt elmasírozó békemenet meg sehol? Kezünk integetés helyett a lassan de biztosan kialakuló nyombélfekélyünk kisugárzó fájdalmának helyét nyomkorássza enyhet remélve. Szánk vigyor helyett vicsorba torzul, gyermeki önfeledtségünkből is csak a zabolátlan utálat maradt amit a rohatt székházfoglalók iránt érzünk. Pedig ma megtehettem, hogy összegyűjtettem a mocsokosokat egytől egyig, és mindaddig a rendőrség vendégszeretetét élvezik amíg mi itt nem végzünk.
Megtettem, mert megtehettem! Mégis mi ülünk itt egy nappal elcsúsztatva ezt a Dicső Napot, mi sutyorogjuk egymásnak vigasztaló hangsúllyal, hogy nem félünk, no para, és ők röhögnek mirajtunk meg fricskáznak önként jelentkezéssel. A kibaszott kurva életbe! Ha patetikusan akarnék fogalmazni azt mondanám, hogy olyan a mai nap, mintha Bencsik Bandi írt volna szatírát a Népszabadság pártélet rovata helyett a nyócvankilences Pravdába.
Mi történt velünk, Barátaim?!
Büszkeségünk már a múlté? Elvesztettük a vidámságunkat, nem viháncolunk már Bayer Zsotyóval sem tortafűrészelés közben? Jó, az ellenség félelmetes és olyan erős mind a néhány tagjával, hogy rémültében még a beszakított bejárati ajtó is mutogathatatlanul, egy leesett forgács vagy malterpötty nélkül gyógyult meg magától. Ráadásul a kedves szüleik úgy rúgták fel a szereptévesztésből őket leugatni próbáló Kövér Lacát, hogy azóta Föld körüli pályára állva teljesít szolgálatot, mint idegesen tikkelő de mindent látó TEK műhold. Ti meg hiába pislogtok rám riadt bociszemekkel, én is csak azt tudom kimondani hangosan: befostunk, ez van! - amit innentől nektek sem kell szégyellnetek és magatokba fojtanotok, legalább ez hadd ne kínozzon belülről.
Tudjátok készültem nektek pár idézettel egykori szakkollégiumunk névadójától, de...Ha most azt mondom, Bibó szerint "demokratának lenni mindenekelőtt annyit tesz, mint nem félni" akkor azt azonnal elkezdik félremagyarázni. Hisz ők vannak kint és nem félnek, mi meg bent és a félelem dolgában a klott alsóba és tundra bugyingóba fektetett barnás nyomvonal elég árulkodó. Ráadásul az ezismegvót jelentést is sürgönyözni kell az MTI-nek, mert olyan mélyen vagyunk, ahol már térerő sincs.
Úgyhogy mielőtt a következő rajzfilm vagy táncolós animgif elkészül rólam a német közszolgálati tévében azt mondom, oszoljunk testvéreim, nincs itt semmi látnivaló. De csöndben, halkan, egyesével szivárogjatok a felszínre ha kérhetem, ne keltsétek a feltűnést.
Ölellek Benneteket, csókpuszi.