Fénylő Csillagunk kezdhet aggódni, komoly kihívója akadt. Bár ő maga még most azt hisz, a derék álcivil jómunkásember az ő csatlósa és bármire hajlandó vizesnyolcasa, de egyszer majdcsak rájön - ha más nem - a habonyárpi, hogy mekkorát téved. Mert, ha a nép, az istenadta szó szerint benyalja a békeforradalmárságot (sic) akkor könnyen hiheti, hogy Csizmadia Békemenet László többre képes egyedül, mint Orbán Viktor naszádkapitány Kusza Szem fedélzetmesterrel együtt.
Ez a Békemenet Laci ugyanis ma minden, ami Orbán nem. Piszmogás és béna kacsás magyarázkodás helyett úgy ránt össze pénzeket a semmiből pillanatok alatt, hogy a Grimm tesók mesegyűjteménye karácsonyra a javított kiadással kerül a nyomdába, benne a Terülj, terülj asztalkám mese valósághoz igazított változatával. Nem kápráztatja a népet piros picsapötty mesével, hanem tájékoztatja a "tényekről", gyorsan, hatékonyan, pontosan, és úgy áll a törvények fölött, hogy az AB határozatra rálegyintő Orbán irigységtől besárgult májbeteg turulnak látszik mellette, akinek tollas a háta. A hihetetlen hatékonyságot látva még a végén vállára emeli ezt a "hiteles civilt" a kiábrándult fideszesek tömege, és képesek lesznek elnökké választani a hamarosan befagyó Duna jegén.

Ha Bajnainak lennék
ezúttal nem elégednék meg a helyreigazítással és bocsánatkéréssel, bár a kampányban nyilván nem jön majd rosszul a helyreigazítást közlő "Tény" kiadvány minden háztartásba. A busz és köztéri kampány ellentételezéseként indítványoznám, hogy az akkorra már jó eséllyel anyagi gondokra hivatkozó "civilek" az általuk megszokott bármelyik útvonalon demonstrálva és hirdethessék tévedésüket.

Eredmény? A szombathelyi (kormánypárti) önkormányzat azonnali hatállyal felbontotta szerződését a lappal, mert:
"Az előterjesztés szerint a Promed Média Szolgáltató Kft. a hirdetés megjelentetésével súlyosan megszegte az önkormányzattal kötött szerződés 4.6. pontját és annak I. sz. mellékletét. A szerződés ezen pontja azt mondja ki, hogy a kiadónak a megrendelő utasítása és érdekei szerint kell eljárnia, a mellékletben pedig az szerepel, hogy a sajtótörvény szerint köteles működtetni a lapot, amely előírja, hogy „a médiaszolgáltatónak az általa közzétett médiatartalomban tiszteletben kell tartania az emberi méltóságot”. „A hirdetésben foglaltak ugyanis mások személyhez fűződő jogainak sérelmével járhatnak, így az előterjesztő álláspontja szerint sajtótörvényi előírásokkal is ellentétes”.
Micsoda? Emberi méltóság és személyhez fűződő jogok sérelme, meg sajtótörvény és előírások? Lárifári országban? Az indoklásban az is helytállóbb lett volna, ha szépen kiírjátok: tecc'etek civilként eljárni mindaddig, amíg a 2010. évi CIV. törvény 4§ -ben megtalálható "nem járhat mások személyhez fűződő jogainak sérelmével" sort ki nem egészítjük a - kivéve, ha Bajnai Gordonról van szó - taggal.
- Emberi méltóság sérthetetlen, kivéve a Bajnai Gordoné.
a VI. cikk (1) pedig a
-1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák, kivéve Bajnai Gordonnak.
...formára módosítását. Mennyivel könnyebben elkerülhető lenne a sok helyreigazítás és bocsánatkérés így, nemde?
Az utolsó 100 komment: