Papcsák Ferenc nem bírta tovább a felé özönlő hála és szeretet megnyilvánulásait, és szakított a kék közösségi oldallal. De nem ő volt tegnap az egyetlen akinek elege lett. Fazekas Sándor vidékrontási miniszternek is lefogazott agyában a hajtáslánc, mert mi az, hogy ők itt minden erőfeszítésükkel elkúrnak ahogy csak bírnak, és ezért még kritizálják is őket. Meg szánt a kisemmizett gazda, mer'azé a föld aki megműveli, és ez a vargapistai értelemben vett mosókonyha szökevény Szabó Rebeka oktatja ki igazmondásból. Nem elég, hogy az elégedetlen átvert helyiekre még a rendőröket is ráküldtük, ezt az útszéli hangot is el kell viselni!
Ne poénkodjunk most azzal, hogy höhh, milyen legyen a hang apafejek, mikor Rebeka és a gazdák kint szántanak, a szántó meg elég nagy gyakorisággal van valami út szélén. Sajnáljuk inkább ezt a szerencsétlent a gazdák helyett, mert láthatóan egymás után érik a traumák. Földfoglalás Kajászón nem először, Kedves Vezető szülőfalujában polgári engedetlenségből elkövetett kaszálásból következő kaszafoglalás, kínos magyarázkodás államtitkár a szomszédom, van-e főd óccsóé bérbeadó témában, ahol a derék L. Simon László sem győzött eleget mentegetőzni, hogy urambátyám olyan régi földműves család sarja, hogy már az oviban is sarlóval kettécsapott lábfej volt a jele.
Plusz a Jobbik is kiszegődött Kajászóra, a szocik feljelentéseket emlegetnek, és ez a Rebeka lyány is lobogtat mindenféle papírokat azzal az ártatlan pofijával meg aranyhajával, mint a földpályázatok Zsandarkja. Félő, hogy a szuggesztív érvrendszer és kérdésözön hatására átszakad a gát, és akkor lesznek apró problémák.
Régóta gondolkozom, hogy mi lehet a szopórollernek megfelelő Fejér megyei tájszó, ha tud valaki segítsen. Mindenesetre erre a meg nem nevezett eszközre sikerül felkapaszkodni a földosztóknak jó erősen. Orbán szülőhely ide, kiskirály földoligarcha cimbik oda, a gazdák nekifogtak a ner szétszántásának izomból. Elég volt a beszédből, a hiába várt válaszokból, a mutyiból, sok helyen a haverok miatt megélhetés elvesztéséből, a cinikus és pofátlan hazudozásból. Mire a földtörvény vitája szavazásig jut, addig a kormánypárti frakciók mindenesei előkereshetik a traktorral behajtani tilos táblákat a nagy büdös pincéjéből. Mert ahogy hallom, sok helyen már csak arra várnak a gazdák, hogy Ángyánnak sikerül-e valami elfogadhatóra módosítózni a földtörvényt.