Oh Viktorkánk, hadd nézzünk szemedbe!
Oly sokáig vártunk rád epedve!
Annyi éven által, mint kísértet,
Bolygott lelkünk az országban érted.
Kerestünk mi égen-földön téged
Egyetlenegy igaz istenséget,
Te vagy örök, a Milla csak bálvány,
Mely leroskad, egy ideig állván.
S mégis, mégis ellenzékben voltál,
Mint a gyilkos Kain bujdokoltál,
Szent nevedet bitóra szögezték,
Érkezésedet patásozók lesték.
Megszűnt végre nyócév bujdosásod,
Sírba esett, ki neked sírt ásott!
Bevezettünk, s uralkodás végett
Elfoglaltad a fel sem kínált széket.
Te vagy a mi törvényes királyunk,
Trónusodnál hajbókolva állunk,
Körülötted miljom ügynöklista fáklya,
Meggyúlt szíveink lobogó lángja.
Oh tekints ránk, fönséges Viktorkánk!
Vess reánk egy éltető pillantást,
Hogy erőnk, mely fogy az éhségláztól,
Szaporodjék szemed sugarától.
De Viktorkánk, mért halvány az orcád?
Ellenzéked emléke szállt hozzád?
Vagy nem tettünk még eleget érted?
Tomporod a kirúgástól félted?
Ne félj semmit, megvédünk... csak egy szót,
Csak emeld föl, csak mozdítsd meg zászlód,
S lesz sereged ezer és ezernyi,
lengyelek jönnek diadalt nyerni!
S ha álcánkat dobjuk egy szálig mindnyájan,
Feljövünk a sírbúl éjféltájban,
S reggelre az lesz írva az ország egén:
Elhúztál végre te imbecilis kretén.
(via)