Navracsics Tibornak határozottan jót tett, hogy Neelie Kroes kicsit gatyába rázta legutóbb Brüsszelben. Igaz, kicsit bevág még és kényelmetlen a viselet, de szemmel láthatóan okozott némi magába fordulós önvizsgálatot. A meditáció közben egyszer csak csoda történt: megvilágosodott. Azt nem tudjuk, hogy ez a nyitott szájjal meditálásnak és a hétvégi napsütésnek, vagy egyéb belső folyamatoknak köszönhető-e, de annyira nem is érdekes. A lényeg, hogy sikerült, ott találta magát magában, és a fényárban előbb meglepődött: mekkora ez a terem itt benn, és milyen üres. Na és milyen csúnyán visszhangzik ahogy a gondolatok kergetik egymást benne.

Aztán ahogy tisztultak le a dolgok, úgy kezdte marcangolni bensőjét a lelkiismeret furdalás: - Ómájfaszom, nagy a mi vétkünk! Másfél évig hoztuk a törvényeket csapágyasra hajtva a szavazóbotokat, közben pedig nem figyeltünk. Mármint másokra. Pedig ott ültek velünk szemben, de mi görcsös igyekezettel igyekeztünk nem tudomást venni a létezésükről. Pedig ezeket is a zemberek küldték oda a fülkeforradalomban, és 1.951.070 magyar választópolgár akaratát hagytuk abszolút figyelmen kívül. Attejóisten, még szívattuk is őket ahol értük, eljátszottuk, hogy interpellálhatnak, indítványokat tehetnek, közben meg az egész feleslegességén röhögtünk, mikor épp nem valami puccstól rettegve csurrantottuk tele a csatos cipőhöz húzott frottírzoknit. Aztán meguntuk az egészet, és egy apró intézkedéssel ezt a lehetőséget is a minimálisra korlátoztuk.
De most minden másképp lesz! Mostantól majd odafigyelünk és kibékülünk, lesz pár(t)beszéd és minden ami kell. Hisz „az erősnek kell mindig türelmesnek és belátónak lennie, én azt gondolom, hogy ez az év meg fogja hozni ezt is." Ha meg nem, akkor legfeljebb a következő, ha az sem akkor meg az azutáni biztos, mert elzavarnak a francba. Nem nem, utóbbi kizárt, mert már tudom, az önkritika fontos dolog, úgyhogy amint kikelek magából azonnal megnézem az értelmező kéziszótárban pontosan mit is jelent. De addig is gyakorolni fogom. Vagy legalább mondani, hogy gyakorlom, mert amit gyakran hallanak azt sokan elhiszik.
Így mélázott ez a derék ember magában, mikor hirtelen egy hang dörrent rá a helyiség legsötétebb sarkából: Arra nem gondolsz, mit fogok ehhez szólni én, minden magyarok miniszterelnöke?! Ez a hülyeség egyik Nagyszabású Tervünkben sem szerepel, Tibikém!

Navra hamuszórása nekem kicsit Káin ébredését juttatja eszembe, aki csak néhány tettével és szájával kívánt tiszteletet adni, a hitével nem. Oda kell figyelni az ellenzékre mondja, mi meg pislogunk, mint hal a szatyorban: most? Mikor minden lényegesen túl vagyunk régen? Túl az alkotmányon, túl az adórendszer betonozáson, a köznevelési és felsőoktatási törvényen, a választási rendszer változtatáson, a választókörzetek újraszabásán, az egyháztörvény is készen van a változtatások után, a manyup einstand mögöttünk van, államosítottátok a fél országot, a katolikusok elfoglalták a felkínált iskolákat, és a Harrach családi nenyit is már csak nyomtatni kell, hogy kiakasztható legyen mementónak minden magyar háztartás nappalijába.

Mire akartok figyelni? Miről akartok párbeszédet ezek után? Hogy milyen szépen süt a nap, kár, hogy a következő láncolós megmozduláshoz még hideg van? Vagy változtatnátok azon, ami végképp nem tetszik? Aligha. Akkor most az jön, hogy ha már így alakult, hogy a képetekre formáltatok mindent, és belepofáztatok családunktól a gyerekeink jövőjéig az életünk minden szegmensébe, kezdjünk el barátkozni, és szépen lassan törődjünk bele? Azt leshetitek. Túl sokan vagyunk már túl dühösek a barátkozáshoz. Volt lehetőség, volt alkalom, hogy valami konszenzus legyen köztönk. Nem kerestétek, pontosabban le sem szartátok. Így most az a korszak jön, amikor hátradőlve kibekkeljük még ezt a maradék két évet itt a gödör alján abban a tudatban, hogy sokkal rosszabb már nem jöhet, és megnézzük 2014-ig hányan maradnak körülöttetek, akik az összehordott szarhalomról még mindig elhiszik, hogy az a kánaán kapuja. Kicsit büdös meg sok a légy is, de mögötte ott kápráztatja a szemet táncával a kolbászkerítés délibábja.