A sor két perce nem mozdult semmit. Ott ácsorogtak a kora délelőtti napsütésben forrósodó aszfaltcsík közepén, és tehetetlenebbek voltak, mint Alkeszosz a jutalom kúrósó mindhárom hetében. A tétlen ácsorgás fojtogatta, leküldte a villanyablakot hátha levegőhöz jut egy kicsit. Az utastérbe tóduló melegtől, a mellette álló teherautó arcába csapó dízel füstjétől ingerült lett, a rácsodálkozó felismerő tekintetek elől inkább visszahúzódott a füstüveg biztonságába, és a klíma hűvösébe.

Tíz perc alatt gurultak hét méter negyven centit, ami majdnem két autónyit jelentett a soha el nem fogyó, groteszk kígyóként tekergőző sorban. Néha ránézett az órájára, amit még segédszóvivőként kapott, hogy el ne késsen a mondanivalójával valahonnan, és szemével igyekezett lassítani a másodperc mutatót. El fogok késni - gondolta, és a gyomrába szúrt a fájdalom - a Vezér utálja a késedelmet! Szerinte két alapigazság van a földön: a Haza nem lehet ellenzékben, és lófasz a késők valagába. Utóbbinak határait nem szívesen feszegeti senki, ő meg itt van ebben a fosadék dugóban haladásra képtelenül.

Ujjaival dobolni kezdett a kormányon, érezte, hogy türelmének legendás acélsodronya foszladozásnak indul, ha nem történik valami azonnal. A mellé kúszó busz ablakaiból kamaszok bámultak az arcába, ő pedig inkább harapta volna ki a légzsákot a kormányból, mint észre kelljen vennie a röhögő pofával felé nyújtogatott, buszkiránduláson megrohadt narancsot. A sor megindult, de tizenhét méter negyvenkét centinél ismét megállt. Kuplungot taposó lábát húzni kezdte a görcs, és mire üresbe lökte a váltót a sor egyszer csak váratlanul megindult. A mögötte állók hangos dudálással tépték az idegeit, a mellette elhaladók pofátlanul elé furakodtak amíg a kapkodással volt elfoglalva, ezzel együtt egy centit nem haladt előre, hiába kínálta magát a lehetőség.

Fákkjú bazmeg, öklével beleboxolt a kormányba. Elkeseredésében előkapta iPadját, mert a felelőst akarta a helyzetért, most! A kezdőlapnak beállított indexről szinte orrba verte a hír: direkt akarják kiszorítani az autókat a frissen felfestett buszsávval. Direkt, mi, direkt? - lángolt fel benne a harag - és ügyben nyilatkozó felelőst keresett, akin elverheti a port. Aztán mikor megtalálta, nyakán megfeszültek az inak, halántékán kidagadtak az erek, és nem figyelve már a környezetére sem ordította telitorokból:

- A vidéki paraszt takaroggyon, mert a főváros útjai nem azért vannak, hogy ott ácsorogjon rajta?? Hogy Szűz Mária fossa homlokon narancsmaggal sorozatban ezt a szerencsétlent! Én vagyok paraszt? Én, ne ácsrogjak az útjain? Én, aki alkotmányt módosítok és az országot szolgálom?! Mi azt a bánatos paripapéniszt képzelnek ezek magukról?

Egy pillanatra bevillant neki, hogy ezt érezhette Májkel Döglesz az Összeomlásban. Az agyába toluló vér furcsa látomásokba kergette a fantáziáját. Elképzelte mi lenne, ha alkata nem ragad meg egy étvágytalan tízéves fejlettségi szintjén, ha lenne bátorsága kiszállni, a kocsit magára hagyni, a felelőst megkeresni. Aztán percekig a retinájára égett képet bámulta, amint megtorlóként marokra kapja a közlekedési főgonosz torkát, ujjai alatt a verőér lüktetéséből érzi a félelmét, és kisajtolja belőle a bocsánatkérést: nem vagy paraszt, Bandi, nem rátok gondoltam!A képzelődésből ismételt dudálás rántotta ki, indult volna, de megint nem volt hová araszolni. Az iPaden megnyitotta a szövegszerkesztőt, ha alkotmányt lehet írni rajta, akkor francba elküldős levélhez is elég lesz. A megszólításnál megtorpant egy pillanatra, mert a Vezér rokonságát útnak indítani a halálfasza irányába nem kifizetődő. Hoppá, Tarlós viszont nem rokon - hallotta magát kacagni gúnyosan, és billentyűzni kezdett.

Az elsőre frappánsnak talált Rohaggyámeg a buszsávoddal, Pista!!!! tartalmat egy idő után kevésnek találta, és elkezdte kiszínezni a mondandóját, mint pici Dávidka a kifestős trolibuszt. Került abba minden gazdasági okfejtéstől BKV gyalázásig, majd a lényegre is rátért: minden településen vannak szent őrültek, akik galambásznak és gombásznak, napköziben fikagyurmából Combinot formáznak saját körömmel, délutáni alvásból felköltve felmondják a villamosok alvázszámát visszafelé is, de....Miért kell ezekből igazgatót csinálni mindjárt a cumisüveg elhagyása és a szobatisztaságra szokás után?

Izgalomtól csillogó szemeit kidüllesztve ült, majd stratégiát váltva vadul felengedett kuplunggal vágtatott újabb húsz méter ötvenkilenc centit, és még egy pofátlanul tolakodót is kiszorított. A sikertől lendületet kapott, érezte ahogy az adrenalin a vérében vitustáncot jár, a kocsi belseje pedig lassan megtelik a bőréből párolgó tesztoszteronnal. Már nem érezte magát kistestű főemlősnek, nyoma sem maradt a tétova pislogásnak, a bizonytalanságnak. Ránézett a kormányt szorító kezére, látta a bütykein megfeszülő bőr alatt a lüktető ereket, a szikár inakat, és végre keménynek érezte magát. Ölébe kapta az iPadot megint, és befejezte a levelet:

- Figyu, te Pityu! Úgy látom nem vagytok képesek fővárosként működni, ezért minnyá alapítok én egyet alkotmánymódosítással, namitszósz? Szent István királyunk is megmondta, az igazikirályok székesfővárosát nem Budának, pláne nem Pestnek hívják. Meg különben is, melyik városé a bajnokcsapat? Úgyhogy a törvénymódosítást megírom, és galambpostával - étted, air mail, - elküldöm neked átnézésre. Ha esetleg közben belátod, hogy ekkora forgalom nem vánszoroghat olyan szűk keresztmetszeten, mint ami Vitézy Dávid jobb ormányában marad a bányászujj mellett, akkor írjál feltétlenül.

Ölellek, Bandi.

A röpke néhány óra alatt míg a belvárosba ért, a levél átfutott a fehérvári önkormányzat tuti ami fix ellenőrző rendszerén, kicsit átfésülték, és kirakták nyílt levélnek a faszbúk oldalára. Ő pedig hátradőlve nézte, ahogy a levél életre kel, saját egyéni rekordot jelentő 51 lájkot szerez, és a zemberek - még én is - úgy vélekednek, életedben először karakán srác voltál, Bandi!