Amikor tavaly ősszel a családi kötelékből kiszakítva, a napköziből közvetlenül a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatói székébe pottyantották Vitézy Dávidot az volt a mondás: Dávid szakmai alapon lett kinevezve, ő álmából felköltve is felmondja fejből a fővárosi villamosok alvázszámát, visszafelé is, ha kell. Mára meg kiderül, hogy az alvázszámból túlképzett Dávid olyan alapvető hiányosságokkal rendelkezik, mint a fogalmazni tudás hiánya.

Pedig a levél megért volna vagy ötszáz milliót nekünk, ha valahogy sikerült volna papírra vetni. Arról az apróságról nem is beszélve, hogy a hármas metróban már kiépített URH rendszerre csatlakozással közvetlenül elérhetőek lennének a katasztrófa esetén mentést végző egységek. Engem roppant mód érdekel, vajon miért éri meg nekünk, hogy a BKV ennek ellenére mégis ragaszkodik a saját rendszer kiépítéséhez? Mi olyat forgalmazhatnak ők rádión, amit nem kell hallania senkinek rajtuk kívül? Kiss Dezső metróvezető ezen szól haza, hogy anyukám, negyedóra múlva a Deák téren vagyok, oda hozd utánam a reggel otthon hagyott sajtos szendót? Vagy egyszerűen csak arról van szó, hogy Vitézy Dávidot nem sikerült még bevezetni a minisztériumok misztikus, alvázszámmal nem rendelkező világába, ahol Fellegi miniszter úr várja őt tárt karokkal, segítőkészséggel? Mert, ha ezen a parolán ötszázmillió múlik, akkor ideje volna megejteni.

Arra gondolni sem szeretnék, hogy Vitézy érkezésével sem változott a világon semmi, és a hagyóista örökséget görgeti a közlekedési cég tovább. Azt a kiépített rendszert, ami jut is, marad is alapon rendel meg felesleges dolgokat százmilliókért, és Nokia dobozba csomagolt jutalékot vár érte cserébe.

Brékó-brékó, Dávid jelentkezz! Mi az igazság?