Orbán Viktor reformterveit böngészve  elmondhatjuk, talán történik végre érdemi dolog a gazdasággal. Feltéve, ha nem egy hangulatcsillapító médiageget szemlélünk éppen. A költségvetésünk kiadási oldalának megfaragása elkerülhetetlen, éppen ideje volt ezt felismernie a kormánynak.

Az idei költségvetés nem aratott osztatlan sikert a pénzpiacon. A manyup pénzek kozmetikázták rövidtávon a számokat, de a közép és hosszútávú kilátásainkért viszont kaptunk akkora tockost, hogy Matolcsy orrából a járdára emigrált a vezérfika. A kényszerhelyzet pedig végre racionális gondolkodást, vagy egy újabb 29 pontos ötletbörzét szül, mint tavasszal. Majd kiderül. Az igazi kérdés viszont az, vajon tényleg megérte-e a kormánynak ezt a cirkuszt az elkerülhetetlen?

Évekig hallgattuk, hogy megválasztásuk esetén készen áll a Nagy Terv. Az, ami az ország minden baját megoldja egy szemhunyás alatt, ami olyan nagyszerű, hogy nem kell rojtosra karmolni miatta a fotelkarfát izgalmunkban, csak hátra kell kényelmesen dőlni, és mire a szocik Nagy Kitakarodását végignézzük, a csoda is nagyjából készen lesz.

Ehhez képest annyi volt a Terv, hogy elmentek Brüsszelbe hiánycélnövelésért kuncsorogni.

Mikor ez nem jött be, szabadságharc címén elzavartuk az IMF-et, szétszaggattuk az alattunk lévő védőhálót kétkézzel, ott állt a nagy büdös semmi közepén Kedves Vezetőnk, és a képes felén foszlásnak indult a nadrág. Pénz elvenni pedig csak onnan lehet, ahol felhalmozva van: a bankoktól, multiktól, és igen, az emberektől, vagyis tőlünk. A manyup államosítással elvették a pénztártagok megtakarítását, a bankadóval közvetve növelték a pénzügyi tranzakcióink díját, a telekom adóval pedig a mobilszolgáltatásokét. Hasonlítsátok csak össze, mennyiért mérték mondjuk a mobilnetet év közepén, és mennyiért mérik most. Vagyis a Fidesz kommunikációja, miszerint nem mi fogjuk megfizetni ezeket megdőlt már akkor.

Most végre azzal igyekeznek foglalkozni, amivel áprilisban-májusban kellett volna. Igaz, 1100 milliárdot kivenni a gyógyszerkasszákból, a nyugdíjak felülvizsgálatából nem lehet anélkül, hogy érvényes legyen a ne az emberek fizessék meg, és az ez nem megszorítás. Vagyis Orbán Viktor nyugodtan összetépheti a gazdasági szabadságharcos beszédét, mert ezekkel az egyébként indokolt intézkedésekkel pont azt írja fölül. Tegyük hozzá: szerencsére. Most kénytelen folytatni a Bajnai kormány által megkezdett kiadási oldali korrekciót, a gazdaságélénkítés érdekében az Új Magyarország programot, még, ha át is nevezték Új Széchenyi tervnek.

"egyszer minden harcot meg kell vívni".- mondja Orbán, mi pedig játsszunk el a gondolattal mi lett volna, ha erre a felismerésre áprilisban ébred rá.

- Nem veszünk össze a Világbankkal, se az Unióval.
- Szükségtelen lett volna az összes válságadó, nem ment volna el a befektetési kedv.
- Megmaradt volna a hárompilléres nyugdíjrendszer.
- Ennek hozományaként nem lett volna szükség az Alkotmánybíróság piszkálására sem.
- Lehetett volna egy családi és progresszív adózást ötvöző adórendszerünk, és most nem az egyébként is módos rétegtől várnánk hiába, hogy többet fogyasszon, mint amit eddig megszokott.
- Megúszható lett volna néhány tüntetés, nagyságrenddel lehetne jobb a közhangulat.
- Kisebb arc és táborvesztéssel úszta volna meg a Fidesz, a kormány, és személyesen Orbán Viktor is.

Eddig az átalakítások elmaradásáért duzzogók távolodtak el a kormánytól, most pedig azok fognak, akik a bőrükön érzik majd a reformokat, mondjuk a gyógyszertárban a kasszánál.

Megérte ez a vargabetű, Uraim?