Hatalmasat döndült mögöttük a becsukódó ajtó. Legalábbis a házban honoló csendhez képest szólt nagyot, és visszhangzott a tágas szobában. Mintha kihalt volna minden, mintha megszűnt volna létezni a külvilág. Mintha a parketta is elégedetlenül percegne most a lábuk alatt, és a csönd megfoghatatlan hideg keze nyúlna be a ruhájuk alá kíméletlenül markolva mellkasukat. Talán a lelküket keresi, a lelkiismeretüket, hiába. Ők most vetkőzték le magukról a morális gátlás viseltes göncével együtt, és rúgták be az ülésterem padsora alá, akár a taknyos zsebkendőt.
Aztán csak ültek egymás mellett a nyomasztó csendben ők ketten.
Teltek a percek, negyed és félórák, de egyiküknek sem akaródzott megszólalni. Fejükben cikáztak a gondolatok, felidézték ennek a nehéz napnak a pillanatait. Lassan kényelmetlenné vált a máskor puhán ölelő kanapé, szorítani kezdett a kitaposott cipő, fullasztotta őket a nyakkendő. Majd egyikük nem bírta tovább, és megtörte a csendet:
- Jól tettük, János? Ugye, ugye jól tettük?
Elfúló volt a hangja, rekedtségéből kicsengett a megerősítésre váró gyerek reménykedése, mikor ugyan maga sem hisz saját ártatlanságában, de készséggel elhiszi, ha más mondja ki. A megszólított késett a válaszadással. Agyában vadul cikáztak a gondolatok, fejét könyökére támasztva igyekezett mérlegelni, mit mondhat ki a közismerten hiú és szeszélyes társának.
Honnan kezdjen neki? Mondja, hogy ők bizony nem demokraták többé? Hogy a meghozott látszatintézkedés valódivá teszi a vélt igazságot Gyurcsány Ferenc kezében, mikor a jogállam védelméről beszél?
Fejtse ki, hogy az MSZP, a baloldali sajtó Debreczeni Józsefestől, de még az utolsó kiüldözni kívánt hajléktalan mától okkal tetszeleghet velük szemben a demokrácia őreként? Elemezze a látványt amit az LMP okozott a transzparensével az ülésteremben, aminek hatására porig égett a maradék becsületük utolsó lapja is? Emlegesse, hogy Jobbikék, ezek a nácziak is demokratábbak náluk, és köszönik tovább nem adják már ők sem a nevüket az alkotmányozós bábszínházhoz?
Magyarázza el századszor, hogy a jobboldali mérsékelten konzervatív értelmiségiek egy része is a jogállam temetését, és az alkotmányos rend felrúgását látja ebben a döntésben? Felvilágosítsa, hogy a sokat emlegetett zemberek jobban szeretik a jogbiztonságot, mint a Fideszt, és az alkotmányos rend sírásóit látják bennük éppen?
Nehéz helyzetben volt. Nemzeti Mózes nem szereti az okvetetlenkedést, cserébe megerősítést vár az egyre hosszabbra nyúló terhes csöndben. De hogy lehet védeni a védhetetlent, magyarázni a számára - és ez nagy szó - is felfoghatatlant?
Valami mozgolódás zaja törte meg a csöndet, kintről emberek lármázása szűrődött be a szobába. János rosszat sejtett, de mielőtt megakadályozhatta volna Nemzeti Mózes az ablakhoz lépett és letekintett a térre. Édes-bús nosztalgia szállta meg a tömeget látva. Dicsőséges kordonbontása mámoros emlékének rózsaszín köde telepedett szemei elé, ezen keresztül nézte a régvolt nagygyűléseinek retinájára égett emlékképeit. Lám, mégsem volt hiábavaló! - igazolta magában nyomban a döntést - hiszen a nép szereti, most is mennyien eljöttek megünnepelni az új idők új szabályait! Lárifári! - idézett Gyurcsánytól gondolatban - francba ezzel a sok tamáskodóval, mégis neki lett igaza! Ám ebben a mosolyfakasztó pillanatban meghallotta az elsőt:
- Orbán, takarodj!
Először azt hitte rosszul hall, és az egész délután a bensőjét marcangoló félelem hatására hallucinál. De aztán jött megint:
-ORBÁN TAKARODJ!
Összerándult, mint akit arcul csaptak, kezét lángoló képes felére tapasztotta mert úgy érezte, talán a vére is kicsordult. Szíve vadul kalimpálni kezdett, és egy szamovár sípolását megszégyenítően igyekezett levegőhöz jutni.
- Hogy fordulhat ez elő János?! Velem! Velünk! Hiszen a tanácsaidat követtem végig! VÉGIG! -ordította magából kikelve.
János igyekezett elsápadni amennyire tőle tellett, közben félelemmel nézte az őrjöngő ember a szájzugában összegyűlő nyálhabbal. Majd más választása nem lévén alig hallhatóan megszólalt:
-De...én nem ezt mondtam neked Viktor!
Nemzeti Mózes egy hiúz fürgeségével ugrott oda hozzá, megmarkolta, felkapta, és tiszta erejéből rázni kezdte.
-Mit nem mondtál, te fattyú?! Te mondtad, sugdostad állandóan, hogy erős kezű vezető kell ezeknek! Te mondtad, hogy ha szeretnek minden szart elhisznek, ha utálnak akkor félni fognak annyira, hogy befogják! Te mondtad, hogy államosítani jó, hogy a nyugdíj nem szent, és hogy kurvára megvoltak ezek évtizedekig alkotmány nélkül! Most meg takaroggyoznak! Belegondoltál, hogy alig néhány héttel később kezdték el, mint Gyurcsánynál?? Ennek mind te vagy az oka! Ezért ástalak elő? Ezért őrizgettelek, ezért gondoztalak, ezért, te utolsó szarházi, te...te...te Kádár bazmeg!
Ezzel teljes erőből falhoz vágta a koponyát! Az pattogott néhányat a szőnyegen, majd a sarokba gurulva megállt, és üres szemgödreivel onnan meredt kifelé. Kiszáradt álkapcsában mintha vigyorra torzultak volna a megmaradt fogak.
Nemzeti Mózes sarkon fordul és kiviharzott a szobából. Szaporázta lefelé a lépcsőházban, a parkolóba érve már majdnem szaladt. Beugrott a kocsiba, magára rántotta az ajtót és a sofőrre mordult: induljon már! A kocsi kihajtott a parkolóból, ő pedig orrát az üvegre tapasztva leskelődött, hogy a monnyonle-takarodj kísértete üldözi-e hazáig.
*a szerző kijelenti, hogy az első szótól az utolsóig minden a fantáziája szüleménye. A valósággal bármilyen hasonlóság színtiszta paranoia.
