Készültünk ám az összefogás napjára erősen. Na nem nemzetileg, hanem csak úgy szolidan családilag. Isten, Haza, Család! -így apósom a héten, és az üzenet hosszabb magyarázatra nem szorult. Tudtuk mind, az Isten üzent, a családnak menni kell "haza" a szőlőhegyre, mert augusztus huszadika nem csak az új kenyér, hanem az új bor ünnepe is lesz.
 

Irsai Olivér eleget fürösztötte arcait a napban, éppen eleget ahhoz, hogy átalakulásának kezdetével valódi ünneppé tegye a napot. A könnyű fizikai munka, a bográcsban főtt gulyás, a hegy frissen préselt még alkoholmentes leve, a pilisi hegyoldalból tökéletesen látszó tűzijáték mind alkalmas kellékek az ünnephez. Mit nekünk hős kapitányokat elhurcoló zord martalócok, közlekedésképtelen belváros, pátoszba fulladó elöljáróságok nemzeti sztaniolban, ha kint lehetünk a természetben, és a hazai húst bográcsban csiklandozó fűszerpaprika a szőlő már-már giccsesen édes illatával fogócskázik a szaglószerveinkben.
Csak az a megfejthetetlen gondolat ne lett volna. Az az érzés, ami előbukkant néha a nap folyamán a legváratlanabb pillanatokban. Ott lesett rám a kordonok között, a daráló mellett és a prés mögött megbújva is.
Elbizonytalanított: elfelejtettem valamit? Teszem amit tennem kell, ráadásul szívesen, akkor mit molesztál ez a gondolat egész nap, mint toklász a köröm alatt? De jó lenne most egy nenyi! -sóhajtottam - persze csak magamban, mert csúnyán kiröhögtek volna. Pedig azt tartják, a szentirat mindenre jó iránymutatástól tojásfuttatásig, nekem meg éppen hiányzott a megfejtés a napom keresztrejtvényéből. Minden eszembe jutott: a törköly alapanyagát nézegetve még a pálinkafőzést szabályozó törvény utolsó bekezdése is, de a megoldást abban sem találtam.
Lassan ránk esteledett, a társaság vérében oldódott alkohol is elérte a bikicsunáj-vidámság fokot, így megnéztük a költséghatékonyság ellenére nekem tetsző tűzijátékot, és elindultunk haza.

Itthon első dolgom volt megnézni, nagyjaink miként tündököltek az összefogás napja alkalmából.
Fellapoztam a Zemberek Emberének ünnepi beszédét, és lett is nagy homlokra csapós megvilágosodás azonnal:

" Történelmi tény, hogy a forradalmakat kevesek vívják meg sokak nevében, sokak érzéseit, vágyait képviselve. Most azonban különleges időket élünk. Tavasz óta tudjuk, hogy Magyarországon nagyon-nagyon sokan gondolják ugyanazt és akarják ugyanazt - mindenki nevében. Most újra azért forr bennünk és általunk a magyar valóság, hogy letisztuljon sorsunk, és mint jó mustból a nemes bor: kiforrja legjobb énünket."Ómájfaszom! Én balga meg itt bizonytalankodtam egész nap! Pedig csak a magyar valóság forrt bennem, általam, hogy letisztuljon végre a sorsom. Dél körül meg már azt képzeltem, hasmenés lesz a mustozás vége, ezért szerencse, hogy lefekvés előtt kiderült: a gyomromban lévő must idővel kiforrhatja magából a legjobb énemet. Itt az idő! Must, vagy soha!