"Mondád Anyám, hogy álmainkat
éjente festi égi kéz,
az álom ablak, melyen által
lelkünk szeme jövőbe néz.
Anyám, álmodtam én is egyet,
nem fejtenéd meg, mit jelent?
Szárnyim növének és átrepültem
a levegőt, a végtelent."
Orbán Viktor sokoldalú nagyszerűsége régen ismert minden választó előtt. Tegnap viszont új oldaláról ismerhettünk meg országunk szeretve tisztelt vezetőjét. Eddig minden erejével titkolta, hogy nagy sámánok örökét is magával hozta a felcsúti búcsúból, ahol egy részeg vajákos megkarmolta koszos körmeinek egyikével valaha. Így a gyermek, kinek az óvodában is focilabdával kilőtt bankszékház ablak volt a jele orákulummá vált. Hordta magával az áldást, tudta eljő az idő, mikor a nép sanyarog, és az egyetlen vigaszt ő nyújtja majd számukra biztató jövendölésével.
Tegnap, mikor a forint a tőzsdével kézenfogva zuhant megint olyan mélységbe, ahonnan a béka segge egy halovány zöld derengés a sztatoszférában, mikor országának gyűlölt ellenzéke ebben a szerepben először szólt értékelhetőt, mikor állapota láttán kocsisa is a rokkant parkolóban állt meg, elérkezettnek látta az időt a cselekvésre. Elővette kabalakoponyáját, mit még Hunor és Magor ásott el Felcsút határában, marokra fogta és beszelni kezdett hozzá:
- Lenni, vagy nem lenni? - törtek fel belőle a szavak, majd eszmélt, hogy most nem a Fiatal Demokraták Színielőadásán van a párt ebédlőjében, és javította magát:
"Valakinek holnap le kell győzni a sötétséget
Mondd, te mit választanál?
Valakinek holnap át kell írni a régi meséket
Ó, mondd, te mit választanál ?
Valakinek holnap meg kell váltani ezt a világot
Mondd, te mit választanál?"
A koponya előbb tüzet okádott minden nyílásából, majd csütörtököt mondott. Viktor értette a jelet. Tudta mi a kötelessége népe felé, ezért kért nyomban egy hokedlit, hogy kilátsszon a tömegből, majd zengő hangon bejelentette:
Csütörtök!
Eddig tartják nyomás alatt a forintot. És kész. Pont. Ugorjunk. Le a hokedliről - gondolta, mert már kínozta a szédülés.
Szép is volt a jóslat, meg jó is. Érces és határozott dallamát vitte messze a szél, tudja meg mindenki időben. Egy, csak egy legény volt, kihez nem jutottak el a nyugtató szavak. A legkisebb segédsámán éppen saját hangjának csodálatával volt elfoglalva, megszokott pökhendi módján osztotta a népet:
Hánehogy'má ez az elbukott egységenkénti tíz forint határozza meg a devizahitelesek terheit! Beste parasztok! Annyit se tudtok, hogy ehhez egy 2005-ös bakinak van köze? Akkor nem mondták el, hogy a devizahitel kockázattal jár! A kormány csak kimeríti éppen a kockázati tényező fogalmát, na és? Vállaltad mikor aláírtál, nem pofázol! Különben is! A kormány valamikor ősszel létrehozza a Nemzeti Eszközkezelőt, és amivel addig bedőltél, azt majd faszán visszabérled. Na. Kusci van má'!
- Hogy sólyom nőjön ennek az idiótának a fejére - gondolta a Vezér, - belerondít a orákulumozás szentségébe! Na, ebből se csinálok alkotmánymódosítással hopmestert a közeljövőben! Távoztában még szemrehányóan visszanézett, majd egy félmosollyal nyugtázta: nem volt hiábavaló a Felcsúti Reáltanoda Átokszórás És Gyalázkodás fakultációját elvégeznie.
Hatott az átok: