Gaudi-Nagy Tamás a választások után a radikálisok szürke eminenciásából tündöklő csillaggá lett a hon kéklő egén. Kibontakozhatott végre ez a polihisztor, aki egy személyben lett a mindent tudás egyeteme. Képviselő és szittyarocker, majálison agitáló aktivista, programíró, és nem utolsó sorban a bebörtönzött bajtársak elkötelezett védelmezője. Baj csak akkor van, ha saját nagyságának eszményképébe fulladva keveri a szerepeket. Olykor becsúszik a malőr, és menthetetlenül kacagás tárgyává válik.

Tomika néha képzelődik. Addig nem baj, amíg dús sörényű gitar hirónak álmodja magát otthon a játszószobában.
 

Ettől kínosabb, ha egy bírósági tárgyalás kellős közepén gyűrik maguk alá a víziók, és a hülyeség kitartással párosul. Tegnap a Budaházy tárgyaláson ő maga kérte a tisztelt bíróságot, ismertesse teljes egészében az első fokú ítéletet. A kérésnek a bíró igyekezett eleget tenni, szorgosan olvasták fel a sok összegyűjtött passzust, mikor Totyek egy alkalmasnak vélt pillanatban szólásra jelentkezett: izé, sajnos neki megy a gépe17:45-kor Brüsszelbe, 14:00-kor el kell hagynia a termet, inkább mégsem szeretné egészen kibontva hallani azt, amit ő maga követelt.

A bíró még ennek is helyt adott puszta jófejségből, amit Gaudi tárgyalás közbeni hangos telefonálással hálált meg. Hiába, egy úr az a pokolban is úr, viselkedni tudni kell egy gyakorlott ügyvédnek. Úgy érezte van még mit feszíteni azon a húron, meg egyébként is ideje tisztázni: nem ő kering a bíróság körül, hanem a bíróság körülötte. Így szünetet kért sokadjára, mondván neki halaszthatatlanul fogadnia kell a parlamenti fullajtárt odakint a kordonnál. Mert ő testben ugyan itt van, de lélekben meg az ország házában, és egyébként is milyen bíróság az olyan, ami nem támogatja kellően az álláshalmozókat?!

Na itt elgurult a bíró gyógyszere is messze a pulpitus alá, és rendre intette a minden formában túlbuzogni igyekvő sztárügyvédet. Gaudi érezte, hogy végre eljött az ő nagy pillanata, a perc amiben megvalósíthatja önmagát, és végre igazi magasságokba emelkedhet.

Ő most itt kemény lesz, mint a fagyott kutya lába, vele nem packázhatnak! Szigorúra erőlködte homlokát, majd kijelentette:

"kimegyek, és akkor bírságoljon meg".

Ezzel kiviharzott interpellációt írni a kordonhoz. Amíg Tamás odakint világmegváltott, addig odabent kiállították a százezer forintos rendbírságról szóló csekket. Szegény Tamás nem hitt a szemének. Álom ez vagy valóság? Megdörzsölte a szemét, az ugráló csillagok közt lázasan erőlködve igyekezett újra a számokra fókuszálni zavaros tekintetét. De azok nem változtak.
Lehunyta a szemeit - hátha - de úgy meg csak azt az idegesítő álmot látta ami egész nap kísértette a felesleges macsóskodásról.

Ómájfaszom! -dörrent magára, és nyoma sem maradt az eddig alakított sztárügyvédnek. A tekintélyes Perry Mason figurát elnyomta a kisstílű, városi vagány Petrocelli, aki a soha fel nem épülő házára hivatkozva jelezte, megfellebbezi az általa roppant magabiztossággal javasolt bírságot. A nagyvonalúságot elűzte a pitiánerség, a Keménytökű Faszagyerek kirohanásai Durcás Tomika sirámaira változtak, miszerint tisztelt bíróság, genyózni nem ér!

Már csak arra leszek kíváncsi, vajon a parlamentben is ezzel a következetességgel fogja cáfolni saját magát, ha az érdekei éppen úgy kívánják?