Szeretgették és dédelgették. Hosszan. Orbán Viktor írta a saját kezével. Annyira lekötötte, mint szőke bukszát a szemfelszedő gép a teszkó előterében. Kihagyta a NEP vitáját, nem törődött semmivel az íráson kívül. Mégis késtek egy egész napot. Gondolom addig tartott, amíg vette valaki a bátorságot, és a féltett dedet kicsavarta Szülőatyja kezéből.
Trubadúr Péter inalt vele a parlamentig, ahol kijelentette:

 

"a rendszerváltás óta ez az első alkalom, hogy a leendő miniszterelnök által benyújtott program teljes egészében tartalmazza a választásokon általa vezetett politikai szövetség képviselte választási programot."Színigaz, ha elolvassuk akkor kétség nem fér hozzá: ez bizony a választási programnak mondott valami, új borítóval. Már csak egy nyitott kérdés maradt: mi tartott ezen ennyi ideig? Ennyire lassúak a Fidesz székházban a fénymásolók? Az öt részre tagolt 85 oldalas program beszél mindenről, mégsem mond semmit. A nemzeti együttműködést programozza és rendszerezi hosszan, megfontolandó gondolat viszont egyetlen egy van benne:

"A győztesnek nem igaza, hanem feladata van."
Az egyes számú feladat mindjárt lehetne egy lózungoktól lecsupaszított, számokkal és százalékokkal alátámasztott konkrét gazdasági program. Kevés azt szajkózni, hogy lesz adócsökkentés, ha nem mondjuk ki: mit csökkentünk, mikor, mennyivel. Szépen hangzik a 10 év alatt egymillió munkahely, de a földön maradva foglalkozzunk a következő négy évre valószínűsíthető 400 ezerrel. Azt miből, hogyan? Az euró bevezetése szőrmentén sem kerül megemlítésre. Mintha elfelejtették volna, az utóbbi években mekkora jelentőséget tulajdonítottak neki.

Tudjuk mindannyian, hogy a "Bajnai kormány csontvázai ránk szakadtak" című fejezet még hátra van. Akkor is, ha a költségvetési bizottság elnökét Varga Mihálynak hívták, és mindenhez hozzáfért eddig is. Tudjátok mit? Essünk túl gyorsan ezen az előadáson. Jöjjön Szijjártó Péter, és jelentse be szigorú hangon: ez itt nem is csontváz, hanem egyenesen sceleton erdő. Álljon mellette Varga Mihály, csóválja fejét méltóságteljes szomorúsággal, a többiek pedig egyenesre meresztett mutatóujjukkal bökjenek vádlón egy Gyurcsánnyal ölelkező Bajnai poszterre, oszt'jónapot. Aztán fejezzétek be a szarpofozást, és haladjunk valamit előre ácsorgás helyett.
 

Közbiztonságnak és rendnek kell lenni az országban! -mondják, és igazuk van. Az alakuló kormány szerint gárdára nincs szükség, 3500 rendőrre viszont van. Ahogy szükség van új és kemény törvényekre, gyorsabb ítélkezésre a bíróságon, amihez tárgyi és személyi állományt kell biztosítani. Ez rendben is van, de nyitott maradt a legfontosabb kérdés: mindezt miből?

Rendbe kívánják tenni az egészségügyet is. A tervek nagyok, támogathatóak. Rövidebb várólisták, jobban megfinanszírozott háziorvosi szolgálat, támogatják a fiatal orvosok praxishoz jutását, kiemelten támogatják a járóbeteg ellátást, rendeznék a kórházak felhalmozódott adósságállományát, de elkerülnék a privatizációt. Itt is egyetlen kérdés vár válaszra: a miből? Csak nem vizitdíj esetleg?

A szociális politikát övezi a legteljesebb homály. Ebből annyi derül ki, hogy a család fontos. Ok, és? Jah, meg aktivizálni kell a nyugdíjasokat. Tényleg? Mire? Dolgozzanak többet nyugdíj mellett? Azt ugyan megjegyzik, hogy fokozottan "elismerik" majd a nagycsaládokat - ez gondolom anyagi elismerés lesz, nem vállveregetés - de a hogyan és a miből kérdésekre itt sem találunk még halvány utalást sem.

A demokratikus normák fejezet egyértelműen a Maszoposok feletti ostorsuhogtatás, tegyük hozzá teljes joggal. De oda is kozmáltak rögtön, mint forralt tej a pléh bögrében, mert ezen és a már régen ismert átlátható állam frázison kívül nem sokat erőlködtek ezzel a ponttal.

Ebben a formájában a kormányprogram Örkény Nincs semmi újság című egyperceséhez hasonlít. Egyrészt nagyjából ennyi idő lehetett elkészíteni, másrészt felrémlik egy párbeszéd:


-Nem történt a szabadságharc óta semmi?
- Mindig történik valami- legyintett a kisiparos. - De ahogy a német mondja: selten kommt etwas besseres nacht.