Orbán Viktor mondta pénteken a nemzeti összefogás általa képzelt rendszeréről:

"Ez a roppant erőket felszabadító összefogás minden magyar embert, legyen bármilyen korú, nemű, vallású, politikai nézetű, éljen bármely pontján a világnak, nagy reményekre jogosít, és hosszú évtizedek után megadja a lehetőséget, hogy a magyarok végre megvalósíthassák saját céljaikat."

Egy ilyen rendszer kéne nekünk. Ezt támogatni tudnám, ha jó szokás szerint nem egyet jelent a "aki bólint egyszerre, kaphat rétest estére, mert a rétes nagyon jó, de pofázni nem való" - rigmussal. Mert, ha mégis, akkor én éltem már ilyen összefogásosdiban, szocializmusnak hívták, és Kádár Jani volt a rétesosztó. Nem volt örömünnep benne élni, és 1989 október 23-án elhittem, hogy a régi államformával együtt ezt is magunk mögött hagyjuk egy életre.
Ezért nekem egy önjelölt varázsló ékes beszéde kevés, hogy komolyan vegyem.
 

Ahhoz tettek kellenek, amik túl mutatnak a beszéden. Hangzatos kifejezéseket egymás után pakolászni nem nagy mutatvány, az ellen oldal vezére rázza is maga körül a járóka rácsot mérgében. Villantani kell, ugye, arra felfigyelnek a népek, nehogy szellemi táplálék nélkül maradjon a tyúkudvar. Még a végén feleszik a földről amit találnak.
 

Olyan fürge, mint Hajdú Péter a celebvacsorán. Csúcsra jár benne a hisztifaktor, elmagyarázza ő nekünk, miért nem jó, ha őt magát kitúrják a nagy, népnemzeti homokozóból. Hisz ő maga a homok és a lapát, a vakok közt a látó, a reflektor, ami rávilágít a varázsló köpenye alól kikandikáló pecsétes számlakönyvre.
Össze kéne kötni benneteket. Jó szorosan. Mondjuk egy léket kapott óceánjáró árbócához.

Ott talán megbeszélhetnétek, hogy mit okoztatok ti ketten ennek az országnak az elmúlt 12 évben. Nélkületek talán nem kéne olyan cikkeket olvasni, hogy mi magyarok a mellig érő szarban (vízben) sem vagyunk képesek félretenni a belénk sulykolt hülyeséget.

Szerintem az összefogás nem a szarpaskolásnál és a lózung hajigálásnál kezdődik. Hanem ott, amikor magyar a magyaron látja, hogy bajban van, és igyekszik segíteni. Amikor félreteszik politikai, vallási, bármilyen nézeteiket, és kizárólag a helyzet kezelése és a segítség számít.
Ha vihar és árvizek idején a lapátoló, homokzsákot hordó embereket valaki le jobbikos nácizza a pólujuk miatt, azt tarkón kell fosni. Ha fidesznyikezik, komcsizik, libsizik, akkor is. De meg kell ezt tenni azokkal is, akik a helyzetet generálták áldásos tevékenységükkel. Lehet mindenkinek véleménye, szájkaratézhatunk itt is naponta, mert ennek itt helye van. De kint a viharkárok elhárítói, az önkéntesek a dágványban taposva mind egyformák: lokálpatrióta magyarok szerte az országban, a segítség szándékával. Ott egy szelet zsíroskenyérnek, egy pohár teának, termoszban vitt kávénak és egy köszönömnek van helye az idiotizmus helyett!
Róluk nyugodtan példát vehettek ti ketten is. Ők ott kint mernek egy válságos pillanatban önzetlenek és segítőkészek lenni. Otthon tudták hagyni a nézeteiket, pallót ácsoltak az általatok robbantott szakadék fölé, hogy jobban kézre essenek az adogatott zsákok.

A nemzeti összefogás nem szavazófülkés forradalom, nem gyémánttal rakott, bőrkötetes közhelygyűjtemény. Az összefogás sáros, nehéz, de lélekemelő dolog. Aminek a történetét most írják, helyettetek.