Az alábbi anyag nem saját termés. Nem szoktam ilyet csinálni, most kénytelen vagyok, hisz ennél jobban még senki nem fogalmazta meg azt, amit magam is tapasztaltam amikor felvidéki magyarokkal beszélgettem. Javaslom minden nagymatricás turbómagyarnak, mindenkinek aki úgy érzi álláspontja megingathatatlan és felülbírálhatatlan. Talán a kuruzslónál jobban tudja a (szigorúan képletes) beteg, hogy hol fáj. És elgondolkodtató, hogy ki is a 'beteg'.

Nem kell csípőből hozzászólni, elég ha gondolkodunk rajta. Persze csak olvasni tudóknak, és nekik is csak végigolvasva...

Fülöp Attila
Hülye zászlók mindenhol

Kora reggel van, hasít a vonat keresztül a hegyeken. A dombok reggeli fényben úsznak. Elég jól érzem magam itt, most. Nemsokára láthatom a Radnai havasokat az ablakból. Szeretem Erdélyt, itt és most 2010-ben, így ahogy most van. Így ahogy van, nagy Romániában, ebben az összevissza, színes országban, ahol – ahogy az öcsém mondta – egyfolytában történik valami. Viszik át a gerendát az úton, mossák az ablakot, hajtják a bárányokat, építik a házat, szerelik a biciklit, hordják az árut, fűrészelik a fát, győzködik egymást, sütik a húst, kalapálják a követ. 

Most már látom a Radnai havasokat az ablakból. Megérkeztünk Sărăţelre, nem tudom a magyar nevét, de utánanézek. Szép rendezett állomás, apró kis park, zöld fű, rajta tyúkok kapirgálnak. Nem illenek oda és mégis. Előrementem a büfékocsiba, magyarországiak üzemeltetik. A pult fölé 

egy magyar zászló van kitéve. 

Megütötte a szemem. Magyar vagyok. Romániában élek. Hagyjuk most Trianont. Nem vagyok szorongatott helyzetben. Ezt a magyar zászlót bőcsködésnek érzem. Én általában nem vagyok nagymagyar. Nincs nagymagyarországos autómatricám, nincs Kárpátia CD-m, nincs magyar zászlóm, nem szidom a románokat, és nem élvezek el a nemzet szó hallatán. 

Az én magyarságtudatom stabil. Olyan mint egy jó kocsi. Egy jó nagy kombi, ahova még befér egy csomó cucc és jó pár ember. Stopposok is akár. Ez a kocsi mindenhova elvisz, és mindenhonnan hazahoz. Ha leteszem a hegy lábánál, mikor visszajövök 3 nap múlva, ott áll, én előveszem a zsebemből a kulcsot, indítok és utazunk. 

De nem kell én kitegyem a slusszkulcsot az étteremben az asztalra. Nem kell én autós újságokat olvasgassak, hogy összehasonlítsák, hogy az én kocsim-e a jobb vagy másé. Nem iratkozok be egy Volkswagen vagy BMW klubba. Nem kell autós posztereket kitegyek a szobám falára. Nekem ez a kocsi megvan és teszi a dolgát, pont jól, pont úgy ahogy én akarom. És 

erről nem kell beszéljek. 

Azt mondják, az kérkedik a farkával, akinek kicsi van. Van egy barátom akinek kicsi az autója. Gyakran mondja, hogy "azért ez kategóriájában nagy". És ez biztos úgy is van, ahogy mondja. Nekem is volt olyan autóm mint neki és elégedett voltam vele, csak én nem kellett bizonygassam, hogy nagy. 

Magyarnak lenni is pont ilyen s ekkora. Szeretem a népzenénket, a ruháinkat, az épületeket amiket eleink építettek, a jó könyveinket, az ételeinket és persze a nyelvünket is. Vigyázok is rájuk. A szomszédaim népzenéjét történetesen nem túlságosan szeretem, tetszenek viszont a ruháik (ó igen azok a fekete-fehér móc ruhák) az épületeik is imitt-amott, a jó könyveik, az ételeik és a nyelvük is. 


A román nyelv kifejezetten élvezetes, játékos. 

Ha kérek mócföldön románul egy pacallevest, nem leszek egy kicsit sem kevésbé magyar. Akkor sem, ha Vasluiban a fekete hajú, fehér bőrű moldvai nőket csodálom. Mert tudjátok: az én autóm mindig indul, elvisz és hazahoz. 

Nem is rejtem el identitásomat, büszkén beszélem bárhol anyanyelvemet, írom le nevemet: Attila. Magyar név, mosolygok. A tobzódó magyarság kultuszt pedig olyannak látom, mint a tordai cigány paloták tetejét. Számomra túlzás, felesleges. Na de hát az újgazdagok kell mutassák kifele, hogy mijük van, az ógazdagok már nem. Én a látványos magyarkodást egyazon kalap alá veszem mint azokat a román településeket, melyek valahogy 


felküzdötték az etnikai arányt egy megfelelő százalékra 

és ennek örömére teliaggatják az összes villanypóznát román zászlóval. Zászló, zászló, zászló. Mindenhol ezek a hülye zászlók. Kezdtük Erdélyben is az árpádsávost. Ez nem egy fasiszta zászló, hanem az ősi magyar királyi ház zászlaja. Tiszta sor. De mit érdekel engem a magyar király Erdélyben, aminek a legjobb időkben saját fejedelmei voltak?

Szinte hallom pár ember véleményét, hogy na fiam téged jól elrománosítottak. 14 éve mikor Dunaújvárosban jártam főiskolára, páran kiröhögtek, ha előhoztam a magyar és a nemzet szavakat. Politikai pártokra céloztak és arra, hogy azok csak kihasználják ezt a témát s megvezetnek. 

Ma pedig ők előznek jobbról és kívánnak szebb jövőt. (Hogy egyértelmű legyen: magyarországi jobbikos fiúk, akik még nem is olyan régen bősz MSZP-sek voltak.) Nem bánom fiúk, én pedig hadd maradjak meg középmagyarnak és hadd barátkozzak akivel akarok s tőletek azt kérem, hogy ezért még ne vessetek ki. Kacaghattok is rajtam, én is kacagom a nagymagyarországos kitűzőt. 

Kacagjunk együtt, 

nem vagyunk ellenségek én nem keresem benned, te se keresd bennem. Mégsem gondolok itt most nagy nemzeti összeborulásra. Nem foglak csak azért szeretni mert magyar vagy. Nekem ez nem elég. Akkor foglak szeretni ha derék ember vagy. 

S a románokkal is pont így vagyok. Ha derék ember szeretem, ha rossz arc nem szeretem. A nemzetiség nem értékmérő, az egy adottság. Persze vannak szimpatikus és kevésbé szimpatikus nemzetek. A sajátunk mostanában kopott a szememben s hadd legyek magunkkal kicsit kritikusabb, elvégre mindenki a saját portáját kell rendben tartsa. 

Szóval a mi nemzetünk fénye megkopott a szememben mert elharapódzott benne a harag és félelem. Ennek a jelét látom én a sok zászlóban, jelképben, vonulásban, magamutogatásban és kétes értelmű tréfában arról, hogy kiket milyen vonattal hova kell szállítani. Elsősorban Magyarországon, ezért mostanában nem szívesen megyek oda. 10 év nihil után most hirtelen ébred a nép és ész nélkül kapkod mint Pistike 7:50-kor az ágyában, matek dolgozat előtt. 

Itt Erdélyben a magyarok szerintem köszönöm szépen elég jól vannak. Jó székelyesen ülnek a padon s nézik Pannon testvéreiket, ahogy egyik végletből a másikba esnek. Pont mint a Szíkölök című darabban, mikor megérkeznek a honfoglaló magyarok. Na azt érdemes megnézni, ott kacagunk magunkon eleget. Ennyit akartam. Szebb jövőt fiúk. Szebbet mint amire most gondoltok.

Az anyag eredetije transindex.ro oldalon itt olvasható.