Nem, most nem a romákról van szó, hanem egy másik jelentős csoport tagjairól, mégpedig a gyengébb képességű, tanulásban akadályozott gyerekekről. Az ő integrációjuk a normál osztályokba mostanában igen preferált téma lett, érvek és ellenérvek feszültek egymásnak, de persze az EU, meg minden, kell ez nekünk. A jogok nem sérülhetnek, Magyarországon is be kell vezetni ezt az új módit. Természetesen magyar módra.
Az elv egyébként tényleg remek (utána olvasva, és itthoni példákat is ismerve én abszolút támogatom!), közel ötven éves tapasztalat áll már a szakemberek (Amerikai és Nyugat Európai) rendelkezésére ebben a témában, és a megfelelő háttér és együttműködés a gyakorlatban tényleg kihozza a maximumot ezekből a gyerekekből, úgy, hogy a többi gyerek jogai sem sérülnek. Tehát az integráció jó.
Ennek persze vannak feltételei is. Kell az elkötelezettség, az összefogás, együttműködés és a pénz. Kell az elkötelezettség, mert a nehézségekkel küszködőkre több energiát kell fordítani, mint egy átlagos gyerekre, nem lehet félvállról venni az ügyüket. Kell az összefogás, azaz legalább egy segítő, lehetőleg gyógypedagógus végzettségű szakember plusz munkája a tanítóé mellett (együttműködve vele), mert egy normál osztályba bekerülő, tanulásban akadályozott gyereknek bizonyos feladatok megértéséhez, elsajátításához, vagy egyszerűen csak figyelme tereléséhez több segítségre van szüksége, mint a „sima” tanítóé. És kell, legfőképp kell a pénz, mert a speciális segítőket is meg kell fizetni (sok esetben kiegészítőként egy pszichológus tanórán kívüli foglalkoztatására is szükség van), a segítségre szoruló gyerek eszköztárát bővíteni kell, képességeihez passzoló tanszereket, segédanyagokat biztosítani számára. Kell, kell, kell, kellene.
Tudom, általában semmire sincs pénz, az oktatási intézmények is szenvednek a pénzhiánytól, és egy részük az egészet inkább valamiféle púpnak érzi, mint felvállalandó dolognak. De meg kell tenniük névleg, be kell venniük a gyereket, még akkor is, ha a fogadásukhoz nincsenek meg a feltételek, mert ez a szabály, kötelező. Na, itt van a kutya elásva.
Mert hogyan is néz ki az ilyen kényszer-integráció?
Egészen közelről, és pontosan látom, ugyanis a fiamnak is van néhány tanulásban akadályozott osztálytársa. Nem buták, nem fogyatékosok (sem testileg, sem szellemileg), egyszerűen magatartási, figyelemorientációs gondokkal küzdenek; nem működnek együtt az órákon, illetve ez csak enyhe kifejezés. Sokszor egyszerűen lehetetlen órát tartani, mert valamelyik gyereket kergetni kell, néha az iskola épületén keresztül, vagy ha elfelejtette bevenni a gyógyszerét, tombol, segítséget kell hívni, végső esetben ki kell vinni a teremből. A tanító egyedül van, semmiféle segítséget nem kap (nemhogy egy tanórán résztvevő gyógypedagógust, de egyáltalán semmilyet), a problémás gyerekek ügyével magára van hagyva. Szóval, integráció egyenlő: be a tanulásban akadályozott gyereket/gyerekeket az osztályba, oszt’ jónapot! Boldoguljon a gyerek, ügyeskedjen a tanító, a többi gyerek meg legyen megértő, tanulja meg, hogy a valamilyen formában korlátozott gyerek is ember. Az említett feltételek tehát nincsenek meg, az integráció az ilyen iskolákban hamvában holt idea, és kitolás a többséggel.
Mert az egy dolog, hogy az ilyen módon „integrált” gyerek semmit sem fejlődik, elkallódik, kezelhetetlen lesz. De az, hogy ennek a folyamatnak a másik huszonöt issza meg a levét, nonszensz. Huszonöt gyereknek türelmesen és megértően el kell fogadnia néhány társuk folyamatos agresszióját, végignézni a dührohamaikat, felügyelet nélkül várni az osztályban, amíg a tanító megkeresi az osztályból kiviharzó gyereket. Hét-nyolc éves gyerekekről van szó, az első iskolai évekről, amikor fontos lenne, hogy biztonságosan elsajátítsák az alapokat. Ám így, ebben a formában sem a problémákkal küszködők, sem a többség nem képes erre.
Tessék mondani, kinél reklamálhatnék azért, mert az én problémamentes, átlagos képességű gyerekem nem kaphatja meg a megfelelő oktatási színvonalat? Mert ha a tanulásban akadályozott gyerekeknek joga van többségi osztályban tanulni, úgy fair, hogy a többségi csoport tagjainak jogai se sérüljenek emiatt. Vagy én látom rosszul? Le kell nyelnünk a békát, és eltűrni, hogy az iskolai muszáj a gyerekem/gyerekek rovására menjen?
