Tegnap délelőtt beleszaladtam a Házon kívül ismétlésébe az ertéelen.
Érdekes témát boncolgattak. Egyrészt a társasházak felhalmozódó köztartozásainak következményeit, másrészt az emberek felelősségét.
Utóbbi volt az érdekesebb.

Bemutattak két családot, akik a kiköltöztetés rémével kell szembe nézzenek. Közös bennük a sok bevállalt gyerek. (meg az igénytelenség, a kosz, és sok egyéb is, de ez most mindegy...)
Az egyik páros öt gyereket nevel(?) , anyuka szemmel láthatóan most várja a hatodikat, közben pedig a felhalmozott tartozások miatt éppen kiköltöztetik őket, és szükséglakásba utalják.
A másik a riportalany egyedülálló nő, hat gyerekkel. Gyorsan leszögezem, nem romák ezek a családok. A stábbal tartott a kerületi polgármester, aki finoman bár, de kényelmetlen, mégis lényegi kérdéseket tett föl a ráadásul mankóval, nehezen járó nőnek.

Mire a reakciója az volt, hogy kéne neki bérlakás a tartozásai ellenére, 10-20 ezer körül havonta. Megkérdezték, szerinte hol talál ilyet ma bárhol? Azt válaszolta, hogy de hát neki hat gyereke van...
No itt ledobta az agyam a szíjat. Mire jogosít fel valakit a saját felelőtlensége? Mert szerintem felelőtlenség több gyereket szülni a mai világban, mint amennyit biztonságban, elfogadható körülmények között fel tudunk nevelni. Az ilyen ember egy pillanatra elgondolkodik azon, vajon milyen élete lesz a gyerekeinek? Vagy az nem számít, ha a gyerek nélkülözni kénytelen, ha tanulmányait nem tudja rendesen végezni, mert nincsenek meg a körülmények hozzá?
Csak a szünet nélkül "üldöző" közszolgáltatók felé tartozik felelősséggel az ember, a gyerekei mentális fejlődéséért nem?
Vagy arra bazíroznak ezek, hogy majd az állam eltartja őket, a társadalom szánja, a Gyermekétkeztetési alapítvány eteti, az önkormányzat ingyen biztosítja a tankönyvet, a társasház majd fizeti a fűtést-melegvizet, mert ha nem teszik, akkor az egész tömb szolgáltatását kikapcsolják?
Vagyis a legteljesebb mértékben elhárítja magáról az életvitelének nehézségeit. Mi többiek pedig, akik csak annyit vállaltunk, amit biztonsággal teljesíteni tudunk, képesek vagyunk a számláinkon túl adót is fizetni, szó nélkül segítsünk, sőt sajnálkozzunk szegény, sanyarú sorsú sokgyerekes családokon?
Az első családban működik a klasszikus felállás, vagyis apu-anyu meg az öt gyerek. Kiderült, apu már úgy vette el anyut, annak jelentős tartozása van, bár még kiskorú. Most is max harminc, de közben született a tartozásra öt gyerek, és útban van a hatodik. Vagyis nem foghatják helyzetüket a válságra, hirtelen jött munkanélküliségre, és semmi tőlük független külső körülményre.
Bennem a kérdés az, tegyünk/tehetünk-e valamit azon kívül, hogy egy posztban bosszankodunk mások hülyeségén, és valóban sajnáljuk a gyerekeket, akiknek igazi gyermekkorát a szaros pelenkával együtt dobják a szemétbe értelmileg korlátolt szüleik?