Tanulmányai során - úgy vélem - mindenki találkozott a ókori görög világ egyik legspártaibb népességszabályzó módszerével, ami szerint az alkalmatlan, felesleges újszülötteket Taigetoszról a mélybe vetették. Nos, nem tudom hová a csúsztatás, avagy a dráma fokozása, hisz nem sima csecsemőgyilkosságról (ami már akkor is büntetendő volt) hanem az elfogadott, hivatalos, túlnépesedés elleni mikroszociális stratégia egyik eleméről beszélünk. Ledobásról pedig szó nincs.

Működési elv minden poliszban egyszerű volt, szülők a nem kívánt (általában lány) gyereket kitették egy aphoteai nevű helyre, ahonnan bárki - aki arrajárt -  elvihette. Nem egyszerűen azt mondták (álszent módon), hogy esélyt kap a csecsemő, valóban volt lehetősége hisz igény volt rájuk,  a gyermektelen szülők is (többek közt) innen szerezhettek gyereket (no meg utánpótlás a bordélytulajoknak, rabszolgakereskedőknek). Ehhez az általános módszerhez képest a spártaiak még bevezettek egy kontroll fokozatot, hisz a kihelyezés végső döntéséhez a vének tanácsa is kellett ( a spártai aphoteai volt Taigetosz).

Mai világunkban ennek vitája már az abortusz kérdésnél kezdődik. Ezen nem matekolnék sokat, szerintem az anya (család) döntése, hogy akarja avagy nem, másnak nincs köze hozzá (mindenféle isteneknek legkevésbé). Jóval bonyolultabbnak látszik a már megszületett de nem egészséges csecsemők sorsa. Egy cikk (angol, eredeti) ami magyarul is megjelent a  Velvet-en (kevébé jó, de magyar) gondolkodtatott el, mivel konkrét számokat és egy (számomra) ismeretlen szabályozás ismertetést is tartalmaz.

Minden, a 22. betöltött terhességi hét előtt született vagy 500 grammnál kisebb súlyú csecsemő életképtelennek minősül, így orvosi ellátásra, segítségre nem jogosult. Punktum. Egy nappal előtte nem, utána igen. Ez némiképp megdöbbentő nekem, hisz nem egy gyártószalag végtermékéről van szó, ami bizonyos hibák esetén (idő előtt leesik a szalagról) selejt, hanem egy biológiai folyamat eredményéről, ami bizonyára sok-sok tényezőtől függően olyan, amilyen. Gondolnám mérlegelendő, hogy milyen. Kérdés mely szempontok alapján. 

Ezt jóval bonyolultabbnak tartom, mint az abortuszt, sokkal árnyaltabbnak látszik. Adott egyrészt a szülők természetes vágya, ragaszkodásuk a megszületett gyerekhez, óriási érzelmi kötődés, kapocs az utódhoz, út a fajfenntartáshoz. Másrészt -akárhogy forgatom- társadalmi/gazdasági probléma egy-egy koraszülött ellátása, felnevelése, adott esetben eltartása.

Nézzük a száraz tényeket:
Magyarországon évente 1200-1500 igen kis súlyú (500-1000gr közötti) koraszülött születik. Közvetlen ellátási költségük 1-3 millió forint (per fő) között alakul, ami éves szinten 3-4.5 milliárd forint kezdő költséget jelent. Kezdő költséget, mivel a maradandóan károsodott gyerekek zömét is ők adják, így a teljes, tartós ellátás költsége - jól becsülhetően- egy nagyságrenddel nagyobb!

A tartósan sérült, önellátásra képtelen gyerekek eltartása igen sokat ront a családok életminőségén, hisz állandó kezelésre, ápolásra szorul, rosszabb esetben a család egyik tagját teljes egészében igénybe veszi, s bár rosszul hangzik de ronthatja az esetleges egészséges testvérek lehetőségeit, jövőbeni esélyeit is. Ráadásul a szülők, testvérek halála utána vagy család anyagi körülmnyeinek nagyfokú romlása esetén teljes állami ellátásra szorulnak.

Kérdések tömkelege merülhet fel, de szorítsuk egyre: Kinek van, kinek lehet joga kiadni belépőt a Taigetoszra?