Öreg oligarcha szívatóval indul, de ha felveszi a fordulatot és bepörög, ki tudja mi lesz a vége. Márpedig úgy néz ki, Nemzeti Lajosunk bepörgött, és az átdisznólkodott évtizedek után kerékkötője lenne a nernek.
Rajta, pontosabban a kénye-kedvén múlna, hogy van aznap kétharmad, vagy nincs.
Tudom, tudom. Eretnek gondolat Simicska indulását és győzelmét kívánni, de lássuk be, ha kiírnának egy nemzetközi, "Mivel Lehetne A Legjobban Megszopatni Orbán Viktort" pályázatot, a világ összes kreatívja sem tudna kiagyalni ettől fájóbbat. Nem, a stadizóleum lebontása, vagy a belőle csutka hangerőn non stop sugárzott, Gyurcsány beszédekből írt oratórium sem lenne Simicska kaján vigyorához mérhető, amint napi döntése alapján kutyázza vagy nyuszizza Viktort.
Szegény kis Török Gábor! Mire a lájkkurválkodásnak indult bullshitbe belekomolyodta magát, mire lepacsizott Vona Gáborral is, alig maradt félórája kiélvezni a hirtelen figyelmet. Estére ki kellett mondania, ha Lajos bácsi jön én elállok az útból. Igaza is van, ha a Lajos szándék komoly, Veszprém nem politikai elemzőnek való játszótér. [azért ha a faszbúk népének lenne egy kis humorérzéke, akkor összehordanák azt a 22 194 lájkot, majd a becsokizás pillanatában néhány unlike-kal mentenék fel TG-t az adott szó kötelessége alól] Érdekes helyzet lenne, ha a lejtmenetbe kapcsolt Fidesznek Simicska győzelme segítene nagyobb lendülettel száguldani. Igazi felemeltelek és most elejtettelek sztori lenne, Viktor mindenhatóságába vetett hitének elillanásával.
Szinte sajnálom, hogy Simicskának esze ágában nincs komolyan elindulni.
Az egész nem több a "tárgyalásos fázisban" lévő harcos felek egymást szívatásánál. Szívatásnak mondjuk jóféle, a népszerűségvesztéstől, az időközi bukástól demoralizált, pórázra vett habonyárpádos Fidesznek belengetni, nem csak az államigazgatási munkát tudom szabotálni az embereimmel, de magát a szentséges kétharmadot is, ha úgy tartja úri kedvem. Ha valamitől, akkor ettől aztán lehet traktorféknyomot farolni a keresztény konzervatív fecskealsóba. Nem lennék meglepve, ha tegnap/holnap valami úton-módon Lajos kapna egy üzit őfelségétől, hogy inkább pettingelnék, mint harcolnék veled, édes jó Lajosom. De mondjuk azon sem, ha a bedühödött sünmalac inkább kezelné a helyzetet újabb rendkívüli lajosadóval, mert Baltazár inkább meghal, de nem alkuszik!