Kormányaink kultikusan ragaszkodnak a 100 napos ciklusokhoz. Ilyenkor néznek a visszapillantóba önként, ilyenkor mérik fel a tükörből eléjük táruló felborogatott kukák, elütött gyalogosok látványát. Összerántják a holdudvart, akik fejvesztve sietnek a zártkörű tárgyalás meghitt meleget sugárzó légkörébe. Hisz nem sűrűn adózhatnak a testközelségnek, nem gyakran szól csak nekik a főnök kispajtásai körében. Kivételezettek ők a Nemzeti Együttműködés Rendszerében.

A lelkesedésért megkapják ami jár. Őszintének és szókimondónak hangzó beszédet, kis borúlátást hangulati elemként a jövőbeni összefogás inspirálására. Felvázolt veszélyeket, kimondott ezermilliárdos megszorítást és kikacsintást, hogy azért a jövőévi költségvetéstől féknyomot faroltunk a alsógatyóba régen. Kapnak feladatokat pontokba szedve irányelvként, célkitűzéseket és lelkesítő hangzatos nagy szavakat. Igaz, a showelemként beígért lecsóparti elmaradt, de a jövőbeni kárpótlásul körvonalazódni látszó éremgyűjtemény képét üres gyomorral is csodálatos dédelgetni.

Másnap reggel jó érzéssel ébrednek. Fel sem tűnik nekik, hogy a 101. napon pont ott tartunk, ahol a századikon, a kilencvenediken vagy szigetes hasonlattal éve a mínusz egyediken. Országunk gazdaságai programja még mindig ötlet szinten téblábol valahol a fellegek között. A Két Álmodó pedig égre emelt merengő tekintettel keresi rendületlenül.
Mi többiek meg mintha valami rossz vicc áldozatai lennénk. Mintha egy elmebeteg dramaturg mesékből összeollózott részletekkel igyekezne elterelni a figyelmünket. A közigazgatás átalakítása és a posztosztás időszakában 101 kiskutyát néztünk, a jelöltek hűségesen édibédik, és a szinte követelmény foltos múltat hordják magukon mundérként. A gesztusokkal teli belpolitika a Magyar népmeséket idézte, ahol a bölcs király mindenkinek kiosztotta ami jár, ilyen hoztam is meg nem is módra. Mikor hangosabbak voltak az elégedetlenek, akkor a Varázsceruzát favorizálták. Mintha valóban életszerű lenne az aszfaltra rajzolni bármit a Kossuth téren, és az valóra válik ingyen.

Ez volna a gazdasági forradalom? Innen nézve úgy tűnik, Malacka tanítja úszni OrbiMackót, aki egyre kétségbeesettebben kapaszkodik a sokszor stoppolt, egyre több helyen szelelő úszógumijába:
Mondjátok: lesz itt még olyan is, mikor előre nézünk, és elindulunk valahová? Mert a múlt vizslatása rövid és hosszútávon is csak hármasra megy, ha Papcsák és Budai kizárólag a politikai felelősséget vizsgálja a büntetőjogi helyett. Jó lett volna arra ébredni a százegyedik napon, hogy erős a forint, az aktuális heti benzináremelés elmarad, a CHF árfolyama csökken, a devizahitelesek szusszanhatnak egyet. Ha a médiatörvény ezredik módosításához nem állna kupacban még hetvenöt módosító javaslat, és végre igazat merne mondani valaki például a blogregisztrációról. Ha nem állítanátok egyik nap körmötök szakadtáig valamit, másnap meg ennek az ellenkezőjét.

Jó lett volna optimistának lenni a 101. napon. De ennek az illúzióját nem értük el veletek sem.
Igaz mit várhatunk egy olyan kormány fejétől, aki szerint "az emberek nem várhatják el, hogy az ölükbe hullik minden, hanem ezért nekik is tenniük kell."
Innen üzenem a Kedves Vezetőnek, hogy én az elmúlt húsz évet bizony termelő-adózó állampolgárként töltöttem. Finanszíroztam az Antall kormány dilettáns privatizációját, Horn és Bokros szeretetcsomagját, az I. Orbán kormány Ezüsthajózását és országimázs építését a Kedves Vezető házi filmarchívumával együtt, Megyó betartott választási ígéreteit, és Fletó őszödi beszédének következményeit is. És bizony kurvára unom, hogy úgy legyünk beállítva, mint akiknek az ölébe hullik minden!

Mert ha már hullásról beszélünk látok én itt egy csoportot, akinek a szocik hülyesége miatt az ölébe hullott egy lehetőség. Ami szemmel láthatóan, lassan de biztosan kinyomja belőlük a szuszt.