Hazaért az IMF küldöttség. A híreket amiket vittek magukkal nem így fogadták:
 

Sőt. Az osztatlan lelkesedés helyett újabb kemény kritikával illették nemzeti összefogásunk Vezérét. A The Washington Post kemény hangvételben bírálta a Orbánt. De az európai lapokkal ellentétben nem a gazdaságpolitikát, illetve annak hiányát vetették a szemére, hanem minden mást. Ami nem alaptalan, csak nem feltétlenül aktuális.

Felütésnek megjegyzi a szerző, Orbán a Bush kormány idején volt már persona non grata az államokban, a szélsőjobbal ápolt kapcsolata miatt. Felrótták a kettős állampolgársági törvényt, ami két uniós, és egy csatlakozni kívánó ország érintése miatt szerintük felesleges. Megjegyezték, hogy ezek szerint még mindig nem fogadtuk el a Trianoni békét.

Aztán tisztességgel leszedték róla a keresztvizet a médiatörvényért. Nem csoda, a valóban szabad országokban nem divat a szólásszabadság és a sajtó centralizálása, nem is tetszik ez senkinek. Beégette a biztosítékot az amerikai agyakban, hogy a Médiatanácsba Orbán nevezné meg az elnököt, és a parlament, vagyis a kétharmados Fidesz a tagokat. Kritizálták, hogy tartalmi ellenőrzés alá vonnák a blogokat a kötelező regisztrációval, és a magán nyomtatott kiadványokat. Megjegyzik azt is megfigyelőkre hivatkozva, hogy a törvény megszavazásának elhalasztását csak azért eszközölték, hogy Sólyom László helyett a miniszterelnök "nacionalista szövetségese" hirdethesse azt ki.

Összességében nem túl hízelgő képet festettek Orbánról.

Összegezve arra jut a szerző, hogy Orbánnak ( és a parlamentnek) szokatlan mértékű ez a győzelem. Használhatná például arra, hogy felélessze a "krónikusan elmaradott" gazdaságot. Mert ha csak arra törekszik, hogy gyengítse a demokratikus intézményeket, akkor biztosítja, hogy lesz egy pária az európai fővárosok között.

Jó az nekünk, ha világszerte hasonló kép alakul ki rólunk bármi kapcsán? Vessünk véget a hisztinek, az ájemefezésnek, a bankadózásnak. Nálunk, és a témával foglalkozó blogoknál (itt, itt, itt  ) is elég sokan képviselik azt az álláspontot, hogy zavarjuk el az IMF-et a picsába a népnyúzó bankokkal együtt. Oké, zavarjuk. De a hiteleket fizetni kell, az országot meg finanszírozni, így kell egy pénzügyi megoldás az álomgyár felépítésére. De van lehetőség:

A kormány vezesse be a Nemzeti Önérzet Adót.

Vigyük le ezzel a hiányt a nullára, és akkor nem beszél bele senki semmilyen ügyünkbe. A választópolgár az adóbevallásában nyilatkozik, egyetért ezzel és fizet, vagy szarik a nemzeti önérzetre, ha pénzbe kerül, és nem fizet. Önkéntes alapon ez nem megszorítás, hanem szolidaritás az országgal, és a kormánnyal. Legalább világosan kiderülne, mennyire valós támogatás áll a hangzatos szólamok mögött. Én, bár nem értek egyet a kormány gazdaságpolitikájával, hajlandó vagyok megfizetni a rám eső részt.

Akkor is, ha meggyőződésem szerint nem lesz hosszú a befizetést vállalók listája.