Olvasom Dr. Gyurkó Szilvia írását a wmn.hu-n, és kicsit találva érzem magam. Én is azok közé tartozom most, akik a központi írásbeli felvételi után izgulva várják a délutánt/holnapot - a kiszemelt középiskola honlapja szerint 20. után kerülnek ki az eredmények - hogy megnézze, a gyerek jól becsülte az elért pontok számát, vagy tovább bonyolódik az életünk?
Egyetértek Gyurkóval abban, hogy extrém terhelésen vagyunk túl mindannyian, gyerekek, szülők, és szerintem a tanárok is. Meg abban is, hogy nem biztosan van ez így jól. Egyetlen teszten áll vagy bukik a továbbtanulás nagyobbik része. Oké, hogy egyes középiskolákban szóbelin javíthat a gyerek egy elrontott/túl stresszelt írásbeli után, de...Egyrészt erre nincs mindenhol mód, és a százból megszerzett pontok alapján sorolja az iskola a felvett/nem vett gyerekeket, másrészt meg ahol van is szóbeli, azon összesen 40 a szerezhető pontok maximuma az írásbeli 100 pontjával szemben.
Szóval erre a lapra kell föltenni kb mindent.
Azt pedig nehezen viselik a 14-15 éves kamaszok, mikor naponta kell hallgatni, tanuljál édes gyerekem, gyakoroljál, mert ez az egyik fő dobás, ami meghatározza a jövődet. Értik ők meg minden, de az ember gyerekének tele van a töke az egésztől. Abban a korban vannak, amikor hagyja őket békén a társadalom utat, egyéniséget keresni, ne baszogassák tanulással, megfelelési kényszerrel meg semmivel. Az én fiam is mondott volna számtalanszor nemet, ha megtehette volna. De nem tehette, mert a fostos teszt rémképe ott lebegett a fejünk fölött, szülőként az én felelősségem, hogy ne hagyjam szarok bele, ahogy esik úgy puffan alapra helyezni a továbbtanulást.
Mert nem a szerencse szerepére akarom tanítani a gyerekem.
Akkor sem, ha Gyurkó írása szerint a feladatlapok összeállítása - khmm - évek óta minimum véleményes. Mi szülők nem vagyunk szakemberek ennek megítéléséhez. Nekünk meg kell mászni a stressz - Csomolungmát, át kell küzdenünk magunkat a gyerekkel, tanárokkal együtt az oktatási hivatal honlapjáról letölthető régebbi feladatlapok típuspéldáin, és erősen imádkozni kell azért, hogy a mai kiszámíthatatlan oktatási rendszerünkben ne változzanak a feladattípusok amíg a gyerek élesben is nekiül bizonyítani, ő felkészült amennyire lehetett.
Nem tudom mi lenne a jó megoldás. De azt igen, hogy a kamaszlázadás idején ez így, ebben a formában próbára teszi a gyerek-szülő kapcsolatot. Ahol nincs meg a feltétlen bizalom - apám/anyám nem egy beszélő fasz, és tényleg csak jót akar - ott akár komoly gondok is lehetnek.
