"A Mikulás aranyos, közvetlen,
adogat csokikat önzetlen.
A gyerekek azért is éljenzik,
mer' a Mikulás sohase vérengzik.
Sohasem iszogat gyermekvért,
mert a csemeték szülei megvernék.
Babahúscafatot nem rágcsál,
csecsemőbefőttben nem vájkál.
A Mikulás szimpatikus,
nem mondja neked, hogy kuss.
Ha szidod vagy gyalázod,
nem mérges, meglátod,
nem kell, hogy gyorsan elfuss.
A Mikulást szeretni kell,
hisz nem végzett még senkivel,
hát őt sem kell bántani,
sósavba mártani,
ennyit még megérdemel."
Megnyugtató arra ébredni a bejglikómából, hogy a Nemzeti Oligarcha-Mikulásnak is fasza, gazdag karácsonya volt. Tényleg. Nyugtalanító és lelki bántalmakat okozó lett volna azon töprengeni, hogy vajon csak ÉdesViktor családi strómanjának jutott újabb masnival átkötött állami földcsomag, vagy másnak is sikerült a karácsonyi szentségben olyan jól járni, mint senki másnak. De nyugalom, lazulás, a Pohos Jézuska elintézte, hogy lassan a Sánta Klausz rénszarvastenderét se írják ki Közgépes jelenlét nélkül.
A közbeszerzési értesítőket nézegetve lassan az látszik, hogy a választásra készülődve beindult a Nagy Bespajzolás Hadművelet. Mit lehet tudni, ugye, elbizakodott 2002 vagymi, utálatos dolog lenne arra kirügyezni jövő tavasszal, hogy kiesett a csöcs a szánkból. Lajosék hoppon maradva, a pártkasszatöltés utánpótlás elapadni látszik, a kétharmados álomból közvetlenül a szopórollerre átzuhanni olyan rémkép, ami kísért minden éjjel.
Kell ez? Dehogy kell.
Így aztán Lajosék megfogadták amit a pintérsanyi ki-rezsifórumozott nemrég: "a saját szemetünkből mi gazdagodjunk, ne a külföldiek" - és besorolt a lakossági hulladékkezeléstől az atomhulladék feldolgozásig mindenhová. Végül is az van a nerben jó kezekben, ami Lajosék markában van, nem? Út, vasútépítéstől a csatornázásig, hulladékgazdálkodástól a fél Dunántúl agráriumáig minden. Én már csak azt várom mikor jelenik meg az első Közgép tankönyv meg a tévékettő új híradója: "Lajosék szerint a tények" címmel.