Lehet számszerűsíteni mennyit ér ma bármilyen sportágban országodat csapatkapitányként képviselni?
Én már Gera távozását a focistáktól is értetlenül néztem, de úgy gondoltam, egy hisztis primadonnával kevesebb, na bumm, és akkor mi van?
De Nagy László, (a férfi kézilabda válogatott kapitánya) esete mégis más. Ő olyan klasszis, aki meghatározza a válogatottunk szereplését. Nem mellékes, hogy játszik a csapatban húzóemberként, és egyéniségével irányítja a többieket, vagy sem.
2009.12.08. 12:52
Csapatkapitány olcsón eladó!
Címkék: nagy lászló válogatott
20 komment
2009.12.08. 08:42
Szegény Dániel
Címkék: rtl benkő
A Tehetetlen Pengető kalandjai az Andis maszatolással értek véget egy hete. Tudod, mikor az ertéel eladta volna dugásnak a kíntornát, csak a kitakarás nem rejtette el a bugyingót.
Én azt hittem, ez a történet csúcspontja, de tévedtem. A kreatívok kitettek magukért, ez a rész a nagy leleplezés jegyében zajlott. Már a beharangozókból kiderült, Dániel erősen megsértődik, hogy jelöltjei nem a pártából lettek válogatva, nem rá, csakis őrá vártak szűzies életet élve.
Tündével kezdte a leszámolást, jött egy arc, aki a pasijának vallotta magát. Tünci, aki Dániel szerint maga a filozófia, képes volt hallgatagon gubbasztani élete állítólagos párja mellett, pedig minden látszat ellenére a beszéd az erőssége. Valóban csoda a csaj, hiszen először vidámodik neki az egyszeri átlag néző, mikor áradó sötétséget lát a tévében.
7 komment
2009.12.07. 17:00
Akkor és most
Címkék: karácsony ajándék
Javában zajlik a karácsonyi ajándékvásár. A dömping termékek minden'áron elérhetőek bárki számára. Készpénz vagy hitel, és viheted haza az LCD tévét a családnak, önjáró kenyérsütőt a Mamának, Playstation/Wii/X-box szentháromságot a csemetéknek. A bőség zavarával küzdhetsz, csak a pénztárca szabhat határt az ajándékozásnak.
7 komment
2009.12.07. 13:33
Rádiót hallgatni jó!
Címkék: zene rádió
18 komment
2009.12.07. 12:45
Hétfői talicska
Címkék: játék rejtvény puzzle
Talicskából már mindenki profi, kicsit nehezítünk, mert túl gyorsak vagytok ;-)
6 komment
2009.12.07. 08:00
Blogajánló
A közös munkának köszönhetően elkészült a skizotéria blog, ettől a pillanattól olvashatjátok Fényeske történetét folyamatosan, posztokba szedve.
Úriparasztnak és Záporkának köszi a hatékony segítséget!
3 komment
2009.12.06. 16:49
Vasárnapi vigyorgó
Ne maradjatok játék és kacagás nélkül ;-) A feladat összetett, ám a kérdés csupán annyi, ki van a képen? :-)
3 komment
2009.12.06. 08:00
Letépett farzseb
Címkék: család kapcsolat
Lefekvés előtt a fogamat mostam éppen, mikor hangoskodásra lettem figyelmes a szomszédból. Derék jómunkásemberek nem tudnak aludni, és éjjel fél kettőkor azon vitatkoztak, kinek kell még ma elmosogatni a tényért, meg a két villát.
3 komment
2009.12.05. 09:53
Szombati könnyfakasztó
Ebbe most szaladtam bele...Röhögtem pár percig, majd azt gondoltam feladványnak éppen jó lesz.
14 komment
2009.12.04. 11:30
Úttörőtábor
Címkék: szolgálati közlemény
Pontosan nem tudom mire lesz ez jó nekünk, de faragtam varánusz közösséget. Mindössze annyi a kérés, hogy aki rendszeresen (heti több alkalom) olvasgat minket, ráadásul nem szégyelli, az csatlakozzon itt jobb oldalt ;-)
..azok is akik nem kommentelnek csak olvasnak, fogjuk fel amolyan népszámlálásnak :-D
12 komment
2009.12.04. 02:37
A skizofréniáról
Címkék: skizofrénia pécsi lövöldöző
Szomorú az apropó amiért napirendre került ez a betegség. A pécsi eset ismét a köztudatba dobta, most csócsálja a közvélemény egy darabig, aztán mivel minden csoda három napig tart, ismét elfelejtik.
Pedig nagyon is aktuális volna érdemben foglalkozni vele. Sokkal alaposabban és behatóbban, mint jelenleg. Mert -talán- elé lehetne menni a hasonló eseteknek, lehetne tenni valamit, ha mondjuk a szülő, a környezet időben felismerné, mitől olyan fura a gyerek/barát/iskolatárs viselkedése.
51 komment
2009.12.03. 14:30
Integráció? Kitolás!
Címkék: oktatás gyerek integráció kitolás
Nem, most nem a romákról van szó, hanem egy másik jelentős csoport tagjairól, mégpedig a gyengébb képességű, tanulásban akadályozott gyerekekről. Az ő integrációjuk a normál osztályokba mostanában igen preferált téma lett, érvek és ellenérvek feszültek egymásnak, de persze az EU, meg minden, kell ez nekünk. A jogok nem sérülhetnek, Magyarországon is be kell vezetni ezt az új módit. Természetesen magyar módra.
10 komment
2009.12.03. 12:30
Csütörtöki talicska
Címkék: játék rejtvény puzzle
A lényeg mindig a részletekben, jöjjön hát az ebédutáni szemtorna, azaz talicska ;-)
8 komment
2009.12.03. 08:00
H1N1, az online vírus
Címkék: vírus idióták h1n1
Ezt hozta az elektronikus postás. Először csak néztem, mint busmanok a szánkót: ez mi?! (a kép kattra nagyobb lesz, hogy ne kelljen találgatni)
Hellómi?!
Történelmet írtunk. A H1N1 lett az első vírus, ami képes volt materiálisból online formára mutálódni. E-mailben kapva is fertőz?
6 komment
2009.12.02. 12:00
Osztályfillér
Címkék: gyerek szülő gusztustalan aránytalan
Mint egér a szilikonos flakon kupakját rág a téma, mely szerint az állampolgári jogok biztosa szerint tilos az osztálypénz szedése. Az ombudsman, akit mellesleg nem ártana menetrendszerűen seggberúgni és kirángatni irodájából a való világba. Érdekes módon , amint magas hivatalba kerül valaki, szinte azonnal elveszti a kapcsolatát a hétköznapokkal, attól kezdve a társadalom, a családok, egyének élete, érdekei, igényei máris olyan patkánylabirintus jelleget öltenek, attól kezdve mi a pórnép már csak steril kesztyűben kezelendő, nagyítóval vizsgálandó valamik leszünk.
87 komment · 1 trackback
2009.12.02. 09:28
Nyelvérzék
"...tanujj kutya, mert megbuksz oszt' leshecc...! "
Gyerekkorom szállóigéje jutott az előbb eszembe. Igen, a nyelvtanulás fontos lett volna, ha...
Ha nem lett volna kötelező orosz, amiről úgy gondoltuk soha az életben nem fog kelleni, meg középiskolában az angol, ami a vasfüggöny innenső oldaláról nézve a legfeleslegesebb utópisztikus álom kategóriába tartozott.
13 komment
2009.12.01. 13:00
Labormalac
Címkék: jövő tudomány szép élelmiszer
17 komment
2009.12.01. 08:00
Félhat
Címkék: rtl benkő
A csapból is Benkő fene nagy vitézsége folyt tegnap. Kit dugott meg a legszínesebben fingó Faszművész? Editet vagy Andit, Andit vagy Editet? Netán mindkettőt? Nagytotálban, hmmm? Csak itt, csak most, csak nekünk tíz után tizennyolcas karikával? Médiatörténelmi pillanat? Renátó után szabadon?
Lófaszt.
Magyarország legnagyobb médiahackjének lehettek tanúi azok, akik megnézték Benkő háremének legfrissebb epizódját az ertéelen. Az egész napos beharangozások után kamaszok és szüleik, fotelkarfát izgatottan karmoló nyugdíjasok várták az aktuális botrányhős megjelenését. Az hetek óta világos, Benkő se nem vicces, se nem eredeti.
49 komment
2009.11.30. 11:29
A szülő nő is felelős
Olvasom a ezt a cikket és elgondolkodom.
Érvet és ellenérvet hallottam, olvastam már épp eleget.
25 komment
2009.11.30. 09:00
Mellesleg
Gondoltam írok valami szösszenetet Minden Baloldaliak Élő Lelkiismeretének (Szili Katalin) legújabb mozgalmáról, de hibáztam. Elkövettem a bakit, hogy lehúztam az index címlapot a lap aljáig, és szembe jött ez a cikk.
Belegondoltam.
15 komment
2009.11.29. 15:52
Akasztják a hóhért-reloaded
Záporka szent meggyőződése, tartozunk a tanyagazdának heti egy feladvánnyal ;-) Természetesen mindenki játszik, aki kedvet érez, a feladvány nem kizárólagos.
18 komment
2009.11.29. 13:00
Vasárnapi talicska
Címkék: játék rejtvény puzzle
Türelem rózsát terem. Vagy valami olyasmit. Esetleg egészen mást? Vasárnapi hardcore talicska, csakis elszántaknak ;-)
7 komment
2009.11.29. 08:00
Mindörökké szükséglakás
Címkék: család gyerekek
Tegnap délelőtt beleszaladtam a Házon kívül ismétlésébe az ertéelen.
Érdekes témát boncolgattak. Egyrészt a társasházak felhalmozódó köztartozásainak következményeit, másrészt az emberek felelősségét.
Utóbbi volt az érdekesebb.
6 komment
2009.11.28. 19:22
Slágerek közt, jóban rosszban!
Címkék: sláger taigetosz emmis
Szappanopera ez, de tényleg.
Negyed hetes hír szerint mégsem vonul ki Magyarországról a Slágert birtokló amerikai Emmis cég. Szerintük Bajnai Gordontól Özv. Staubinger Dezsőné szövőgyári nyugdíjasig (született Kuzsmiczki Amélia, Bp. Bánat köz 3. ) mindenki kiállt mellettük, ezért nagy erőkkel fordulnak bírósághoz, "hogy népes és hűséges hallgatóságunk minél előbb visszakapja a Sláger Rádiót".
5 komment
2009.11.28. 18:00
Nevesített regény - Betűzve
Címkék: játék regény rejtvény betűk
Nos, ma regényünk szereplője elég jellegzetes figura, gondolom akkor sem okoz gondot kitalálni melyikben szerepelt, ha szokás szerint kicsit keverem nevében a betűket :-)
e, b, f, l, r, t, u
.